Az USA tehet arról, hogy likvidálták az al-Kaida túszait

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke Barack Obama a Fehér Ház sajtószobájában rövid beszédet mondott és tudatta a szörnyű hírt, hogy két túsz baráti tűzben halt meg, akiket már keresett a CIA titkosszolgálati eszközökkel már hónapokkal ezelőtt.


A végzetes és súlyos hibáért az elnök bocsánatot kért. Sajnos a hírszerzési adatok hiányosak voltak, ennek ellenére támadást indítottak egy terrorista tábor ellen nem tudva azt, hogy az épületben ártatlan túszok is voltak.

obama-worried-about-impeachment

A súlyos hibát még januárban követték el, de a hadügy csak most hozta nyilvánosságra az esetet.

A New York Times szerint a tragédia azért következett be, mert a terroristák ellen vívott harcban az akciók egyre gyakrabban távvezéreltek és a hírszerzések gyakran hiányos információkra épülnek. Januárban, Pakisztánban a dróntámadás előtt a CIA hetekkel előtte figyelte ezt az al-Kaida sejtet a főhadiszállásával együtt. A megfigyelések ellenére a hírszerzésnek fogalma sem volt, hogy a terrorista hadiszálláson az elrabolt Warren Weinsteint és az olasz Giovanni Lo Portót túszként tartja a terrorista csoport.

drt

Weinsteint még 2011-ben rabolták el tálib terroristák Pakisztánban. Őt azóta kereste is a CIA és tárgyalásokat folytattak kiszabadításáról mindhiába.

Barack Obama a sajtószobába összehívott újságíróknak bűnbánóan és megtörten mondta el az esetet. Nyilvánosan bocsánatot kért.

„Kegyetlen és keserű igazság, hogy a háború ködében általánosságban és különösen a terroristák elleni harcban tévedések, néha halálos tévedések történhetnek” – nyilatkozta az elnök.

Barack Obama szerint a dróncsapásban nem csak az ártatlan túszok vesztették életüket, hanem az „al-Kaida veszélyes tagjai is”.

Az incidenssel kapcsolatban az elnök vizsgálatot rendelt el, hogy a jövőben soha többé ne történhessen hasonló eset.

Forrás: blikk

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com