Barack Obama: Porosenko washingtoni látogatása üzenet Putyinnak

Barack Obama amerikai elnök szerint Petro Porosenko ukrán elnök csütörtöki washingtoni látogatása egyfajta, szavakat helyettesítő üzenet Vlagyimir Putyin orosz államfőnek.

Barack Obama az őt amerikai útján kísérő újságíróknak mondta ezt. A Szabadság Rádió jelentése szerint Obama úgy fogalmazott, hogy Petro Porosenko jelenléte a Fehér Házban olyan üzenet Putyinnak, amely "angol és orosz szavak ezreivel ér fel".

U.S. President Barack Obama gestures as he speaks during a news conference in Tallinn

Obama üdvözölte azt, hogy az ukrán parlament kedden ratifikálta az európai uniós társulási szerződést. Ukrajna ezzel kötelezettséget vállalt reformintézkedések végrehajtására, amelyek a demokrácia fejlődését fogják szolgálni, és megvetik egy stabilabb, sikeresebb gazdaság alapjait - mondta az amerikai elnök.

Porosenko helyi idő szerint szerda este érkezett Ottawából Washingtonba. Hivatalos látogatása csütörtökön kezdődik. Tárgyalni fog Obamával, Joe Biden alelnökkel, John Boehnerrel, a képviselőház republikánus elnökével és John Kerry külügyminiszterrel is.

Porosenko beszédet mond a kongresszus két házának együttes ülésén, amire külföldi politikusok csak kivételes esetekben kapnak lehetőséget. Washingtonban a 19. század eleje óta invitálnak meg - a kétoldalú kapcsolatok kivételes mivoltát hangsúlyozandó - külföldi állam- és kormányfőket a képviselőház és a szenátus együttes ülésére. Legutóbb Pak Gun Hje dél-koreai elnök kapott erre lehetőséget tavaly májusban.

Porosenko látogatása alkalmával az amerikai képviselőház határozatot fogadott el, amelyben támogatásáról biztosította az ukrán nép jogát ahhoz, hogy szabadon határozza meg jövőjét, beleértve a viszonyát más országokkal és nemzetközi szervezetekkel, "más országok beavatkozása, megfélemlítés vagy kényszerítés nélkül".

A képviselőház felszólította az amerikai és a szövetséges országok kormányait, hogy haladéktalanul nyújtsanak segítséget Ukrajnának, lássák el katonai eszközökkel, valamint hírszerzési és más információkkal.

Ottawai látogatásán Porosenko felszólalt a kanadai parlamentben. Az UNIAN hírügynökség jelentésében kiemelte, hogy beszédében azt mondta, Ukrajna sosem tér vissza a borzalmas szovjet időkbe.

"Mi azt mondtuk: Viszlát Szovjetunió! Ez egyfajta Rubicon volt, amelyet át kellett lépnünk. Már sosem térünk vissza a borzalmas múltunkba" - mondta Porosenko. A kijevi vezető köszönetet mondott Kanadának, amiért politikailag támogatta kormányzatát a közelmúlt válságidőszakában, továbbá golyóálló mellények és sisakok szállításával életeket mentett meg az oroszbarát szakadárok elleni csatározásokban.

http://www.svoboda.org/archive/radio-svoboda-news/latest/16564/16564.html?id=26590855
http://www.unian.net/politics/986269-obama-prisutstvie-poroshenko-v-belom-dome-poslanie-putinu-vmesto-tyisyachi-slov.html
http://www.unian.net/politics/986287-nijnyaya-palata-kongressa-ssha-prinyala-rezolyutsiyu-po-ukraine.html

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com