Cruz szerint Trump támogatói próbálják megfélemlíteni a küldötteket

"Bandita" szakszervezeti vezetőkhöz hasonlította Donald Trump támogatóit Ted Cruz, aki szerint az amerikai előválasztási folyamatban a republikánus oldalon élen álló vetélytársának hívei próbálják megfélemlíteni az elnökjelölt-állító konvencióra megválasztott küldötteket.

A texasi szenátor a CNN hírtelevízió republikánus elnökjelölt-aspiránsokat és családjukat bemutató szerdai New York-i fórumon példákat sorolt Coloradóból, ahol információi szerint a Trump-hívek kifejezetten agresszívak.

ted cruz

Vetélytársa kampánycsapatát pedig klinikai pszichológia kurzus alanyaihoz hasonlította. Bevallotta, hogy rendszeresen figyeli vetélytársa mikroblogját. "Donald nem szeret veszíteni" - jellemezte a New York-i milliárdost.

Ted Cruz - aki egyelőre jelentősen le van maradva Donald Trump mögött - azt fejtegette, hogy nyílt verseny lesz az elnökjelölt-állító konvenció a nyáron, és ebből Donald Trump semmiképpen nem kerülhet ki győztesen. "Egy nappal a wisconsini választások előtt Trump nagy győzelmet jósolt magának. Erre azt láttuk, hogy a párt egységes lett és összefogott. Így szerezzük meg a győzelmet az elnökjelölésen is" - fogalmazott a szenátor. Ugyanakkor cáfolta, hogy a pártelit őt támogatná. A szabályok egyszerűek - mondta - akit több küldött támogat, az lesz az elnökjelölt.

trump-a-republikanus-part-iranti-husegnyilatkozatot-irt-ala_110325

Kérdésre válaszolva, hogy vajon elfogadná-e Marco Rubiót alelnökjelöltjéül, Ted Cruz rendkívül ékesszólóan méltatta egykori vetélytársát. A floridai szenátor maga is elnökjelölt-aspiráns volt, és csupán nemrégiben, a floridai előválasztáson elszenvedett vereségét követően szállt ki a versenyből. Cruz szerda este nagyon tehetségesnek, elsőrangú kommunikátornak nevezte egykori vetélytársát, és úgy fogalmazott: "Bolond lennék, ha nem számolnék vele". Bár egyértelműen nem mondta ki, hogy Rubio mellett döntene. "Egyelőre még csak vizsgálódunk, több lehetőség merült fel" - mondta.

A texasi szenátort felesége és két kislánya kísérte el a fórumra. Cruz kislányai elmondták, hogy elsőként Taylor Swift countryénekesnőt hívnák meg a Fehér Házba, ha édesapjukat választanák az Egyesült Államok következő elnökévé. A nyolcéves Caroline és az ötéves Catherine csöppet sem szégyenlősen válaszolgatott a kérdésekre, igaz, egyikük az édesanyja, Heidi Cruz térdén ücsörögve inkább csak figyelte a beszélgetést.

Az est végén a műsorvezető megkérdezte Cruzt: előfordult-e már, hogy nem engedelmeskedett a feleségének. A szenátor ingatta a fejét, és közölte: nem emlékszik, hogy valaha is ilyet tett volna. Heidi Cruz azonnal replikázott: "Dehogynem. Bizony, előfordul, hogy nem viszed ki a szemetet, pedig megkértelek rá".

MTI

Hozzászólások


Mindent meg fognak tenni a demokraták, hogy Trump ne legyen az USA elnöke!

Mindent meg fognak tenni a demokraták, hogy Trump ne legyen az USA elnöke!

Clintonék rengeteg erőfeszítést tesznek azért, hogy Donald Trump ne legyen az Egyesült Államok új elnöke.

Mégsem Trump lesz az elnök?

Mégsem Trump lesz az elnök?

Az amerikai elnökválasztás szavazatait újraszámolhatják!

Felkészültek a szabadkőművesek, hogy Donald Trumpot miként rángassák bele a háborúba!

Felkészültek a szabadkőművesek, hogy Donald Trumpot miként rángassák bele a háborúba!

A háttérhatalom egy újabb háborúba rángathatja bele az Egyesült Államokat – figyelmeztet Ron Paul!

Muszlim regisztráció az Egyesült Államokban!

Muszlim regisztráció az Egyesült Államokban!

Trump adminisztrátorai készülhetnek az USA-ban élő bevándorló muszlimok listázására.

Donald Trump nem fogja felvenni elnöki fizetését - videó

Donald Trump nem fogja felvenni elnöki fizetését - videó

Az Amerikai Egyesült Államok új elnöke nem kívánja felvenni a fizetését, csak mindössze egy jelképes egy dollárost!

Donald Trump bejelentette győzelmét

Donald Trump bejelentette győzelmét

Donald Trump republikánus párti elnökjelölt bejelentette, hogy győzelmet aratott az elnökválasztáson, amihez demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton telefonon már gratulált neki.


Szakértő: Clinton leveleinek egy részét időközben átminősítették

Szakértő: Clinton leveleinek egy részét időközben átminősítették

Időközben minősítették át bizalmassá Hillary Clinton e-mail botrányában szereplő levelek egy részét - mondta Frank Tibor Amerika-szakértő hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában. A szakértő emléke...

Email-botrány: Clinton tényeket követel, Trump szerint a Watergate-botránynál is jelentősebb lehet az ügy

Email-botrány: Clinton tényeket követel, Trump szerint a Watergate-botránynál is jelentősebb lehet az ügy

Donald Trump, republikánus elnökjelölt szerint komoly, a Watergate-botránynál is jelentősebb dolog lehet a háttérben, ha az FBI újra nyomozást indított Hillary Clinton emailjeinek ügyében, vetélytársa...

Szakértő: a saját szavazók aktivizálása a cél a kampányhajrában

Szakértő: a saját szavazók aktivizálása a cél a kampányhajrában

A kampányhajrára fordultak a pártok az Amerikai Egyesült Államokban, már nem is annyira az ellenfél szavazóinak a meggyőzése, hanem a saját szavazók aktivizálása a legfőbb céljuk - mondta Ugrósdy Márt...

Romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Romlott a fogyasztói bizalom októberben az Egyesült Államokban a Conference Board gazdaságkutató cég kedden ismertetett hangulatindexe szerint. Az októberi mutató 98,6 pontra esett a szeptemberi 10...

http://ujhazak.com