Lemond az amerikai védelmi miniszter

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter benyújtotta lemondását, s ezt Barack Obama elnök el is fogadta - jelentette az amerikai média kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva hétfőn.

AThe_New_York_Times úgy tudja, hogy Obama szólította fel lemondásra Hagelt.

A miniszter és az elnök sajtóértesülések szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni, Szíriában történő katonai fellépés, valamint az Ukrajnával kapcsolatban követendő irányvonal kérdésein különbözött össze. Hagel kifogásolta egyebek között a Fehér Ház szerinte nehézkes döntéshozatalát, amely álláspontja szerint mind Amerika szövetségeseit, mind az ellenfeleit bizonytalanságban tartja Washington céljait illetően Bassár el-Aszad sorsával kapcsolatban.

Az elnök közép-európai idő szerint hétfőn délután jelenti be Hagel távozását. A demokrata párti Obama nemzetbiztonsági kabinetjének egyetlen republikánus tagjaként Hagel csaknem két évig állt a Pentagon élén. Kormánykörökből származó tájékoztatás szerint utódjának szenátusi megerősítéséig marad hivatalában.

Az amerikai védelmi tárca vezetésére esélyes személyek között a médiában Michele Flournoyt, a Pentagon volt államtitkárát, Ashton Carter volt védelmi miniszterhelyettest és Jack Reed Rhode Island-i demokrata szenátort nevezték meg.

Egy név nélkül nyilatkozó magas rangú kormányzati tisztségviselő szerint Hagel októberben kezdett tárgyalni távozásáról az elnökkel, amire a "félidős" választások utáni átmenet szolgáltatott alkalmat. Az illetékes szerint az egyeztetés heteken át tartott.

A Hagel távozásával kapcsolatos találgatások először akkor kaptak lábra Washingtonban, amikor a miniszter lemondta a november közepére tervezett ázsiai látogatását.

Noha a politikus korábban republikánus szenátor volt, párttársai 2013-ban, a kinevezésével kapcsolatos szenátusi meghallgatása során bizalmatlanságról árulkodó kérdéseket fogalmaztak meg a katonai erő alkalmazására és a nukleáris arzenál hasznosságára vonatkozó nézeteivel, valamint azzal kapcsolatban, hogy 2007-ben az iraki csapaterősítés ellen szavazott. Viszonya a kongresszussal azóta is feszült volt.

Az Obama-kormányra újult nyomás nehezedik a biztonságpolitikai stratégia ügyében, mivel a "félidős" választásokon a republikánusok a képviselőház után a szenátusban is megszerezték a többséget. Hagel távozása az első jelentős kormányátalakítási döntés a demokraták három héttel ezelőtt elszenvedett választási veresége óta.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com