• 0 ℃ / 0 ℃

Rendszeresen hibás bizonyítékokat tártak a bíróság elé az FBI hajszakértői

Elismerte az amerikai igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), hogy 2000 előtt az FBI-laboratórium haj-összehasonlító egységének csaknem minden kutatója hibásan tanúskodott a bűnperek vádlottjai elleni bizonyítékokról - írta vasárnapi számába a The Washington Post.

fbiA lap szerint az FBI 28 törvényszéki hajszakértője közül 26 a vád javára túlozta el a hajminták közötti egyezéseket. Ez az amerikai Büntető Védőügyvédek Nemzeti Egyesülete (NACDL) és az Ártatlanság Projekt által eddig felülvizsgáltatott 268 per több mint 95 százalékára igaz.

Az igazságügyi minisztérium és az FBI közölte: az érintetteket értesíteni fogják a hibákról.

MTI

Hozzászólások


Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

A világ egyik legidősebb milliárdosát New York-i otthonában érte a halál hétfőn -közölte a család szóvivője.

„Én is bevándorló vagyok”

„Én is bevándorló vagyok”

Soros György ezzel a kijelentéssel hívta fel a világ figyelmét, hogy már 30 éve támogatja a menekülteket.

Donald Trump a muszlimok igaz barátja

Donald Trump a muszlimok igaz barátja

Ezt állítja Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceg, aki a Fehér Házban találkozott Trump elnökkel.

Rohamosan terjed a Wicca boszorkányság

Rohamosan terjed a Wicca boszorkányság

A tengeren túl brutális gyorsasággal terjed a pogány rítus a wicca.

Donald Trump drónokkal végezhet a terroristákkal!

Donald Trump drónokkal végezhet a terroristákkal!

Trump elnök kibővítette a CIA jogkörét a dróntámadásokkal kapcsolatban.

Barack Hussein Obama soha nem lehetett volna az USA elnöke!

Barack Hussein Obama soha nem lehetett volna az USA elnöke!

Obama hamisított anyakönyvi kivonat alapján lett az USA elnöke.


17 éves srác hívta ki magára a mentőket, mert a vonat levágta lábait! - segélykérő hangfelvétel

17 éves srác hívta ki magára a mentőket, mert a vonat levágta lábait! - segélykérő hangfelvétel

A mentőket hívta ki a srác, mert levágta a vonat a lábait.

Itt vannak a CIA titkos hadműveletei rád, személyre szabottan!

Itt vannak a CIA titkos hadműveletei rád, személyre szabottan!

A CIA simán át tudja venni a hatalmat az iPhone-ok és az okostévék felett!

Trump embert akar a Holdra küldeni

Trump embert akar a Holdra küldeni

Donald Trump első ciklusában újabb Hold-expedíciót szeretne megvalósítani.

Az amerikaiak Soros György kitiltását követelik!

Az amerikaiak Soros György kitiltását követelik!

Nemrég indítottak egy petíciót, amelyben azt követelik, hogy Sorostól vonják meg az amerikai állampolgárságot!

http://ujhazak.com