Sanders: Washingtonnak szigorítania kell a biztonsági intézkedéseket

Bernie Sanders amerikai szenátor egy vasárnapi vitaműsorban dicsérte Obama elnök eddigi terrorellenes döntéseit, de úgy vélte, hogy az Egyesült Államoknak szigorítania kell a biztonsági intézkedéseket a brüsszelihez hasonló terrortámadások elkerülése érdekében.

A három szövetségi állam szombati jelölőgyűlésén nagy diadalt arató demokrata párti elnökjelölt-aspiráns a vasárnap délelőtti szokásos televíziós politikai vitaműsorokban fejtette ki nézeteit.

00

A vermonti szenátor - miután Alaszkában, Washington államban és Hawaiin egyaránt több mint hetvenöt százalékos győzelmet aratott vetélytársa, Hillary Clinton felett - vasárnap az NBC televízió délelőtti politikai vitaműsorában aggodalmának adott hangot, hogy Hillary Clinton nem akar kiállni vele vitára a New York államban április 9-én esedékes előválasztások előtt.

Mint mondta, információi szerint a szuperdelegátusok most már kezdik mérlegelni, melyik demokrata párti elnökjelölt lenne alkalmasabb Donald Trump legyőzésére novemberben. A szuperdelegátusok azok a küldöttek, akiket nem köt a választási eredmény, tehát szabadon voksolhatnak az elnökjelölt-állító kongresszuson, és az eddigi értesülések szerint valamennyien Clinton mellett kötelezték el magukat.

A kampányról szólva a politikus elismerte, hogy a déli szövetségi államokban Hillary Clinton legyőzte őt, de úgy vélte, hogy a nyugati parti államokban - ahol most lesznek a választások - liberálisabb szemléletű a választók többsége, tehát neki lesz előnye.

"Az utolsó hat választásból ötöt földcsuszamlásszerű győzelemmel nyertünk meg" - utalt Sanders a nyugati államokban eddig elért sikereire.

Ismét kitért arra, hogy szerinte az amerikai politikát - és benne a választási kampányokat is - eluralta a pénz. Ezzel összefüggésben bírálta Hillary Clintont, aki pár nap múlva részt vesz a George Clooney filmsztár és felesége által szervezett kampányvacsorán, ahol 353 ezer dollárt kell fizetnie egy párnak a részvételért.

"A probléma nem Clooneyval van, hanem azokkal az emberekkel, akik megjelennek ezen a vacsorán" - fogalmazott Sanders.

"Nem Clooneyt bírálom, hanem a korrupt kampányfinanszírozási rendszert. Nem Clooneynak, hanem a vacsorán résztvevő embereknek van jogtalan befolyásuk a politikai folyamatokra" - szögezte le Bernie Sanders.

A CNN hírtelevíziónak adott interjújában a terrorizmus elleni harcról beszélt. Miközben dicsérte Obama elnök eddigi terrorellenes döntéseit, meggyőződésének adott hangot, hogy az Egyesült Államoknak szigorítania kell a biztonsági intézkedéseket, ha el akar kerülni egy brüsszelihez hasonló terrortámadást.

Kissé rejtélyesen megállapította: "Tudjuk, ki az az Iszlám Állam". Ezzel kapcsolatban azonban nem mondott többet.

"Magától értetődő a dolog. (...) Ismerjük azokat az embereket, akik támadásokat terveznek európai szövetségeseink és önmaguk ellen" - fogalmazott.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com