A Brexit-tábor kéri, hogy Obama ne avatkozzon be a vitába

Levélben kérték az amerikai elnökötől a kormányzó brit Konzervatív Párt EU-szkeptikus szárnyának képviselői, hogy ne avatkozzon be a brit EU-tagságról kiírt népszavazás kampányába.

Barack Obama április végén tesz hivatalos látogatást Londonban, és előzetes értesülések szerint kifejezésre juttatja majd azt a reményét, hogy a június 23-án esedékes EU-tagsági népszavazáson a brit választók többsége a bennmaradásra voksol. Obama a tervek szerint részt vesz a brit EU-tagságot pártoló tábor egyik kampányrendezvényén is.

Logo_brexit_new_size2

A The Sunday Times című tekintélyes brit vasárnapi konzervatív lap szerint a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának száznál több Brexit-párti - vagyis a brit EU-tagság feladását támogató - képviselője az Egyesült Államok londoni nagykövetéhez intézett közös levelében annak a véleményének adott hangot, hogy bármiféle intervenció Obama részéről megkérdőjelezné a júniusi népszavazás eredményének érvényességét.

Régi hagyomány, hogy a szövetséges hatalmak nem avatkoznak be egymás belpolitikai vitáiba, és remélhető, hogy ez a továbbiakban is így lesz - fogalmaztak az aláírók.

Levelükben úgy vélik, az Egyesült Államok kormányának természetesen lehet véleménye arról, hogy kívánatos-e Nagy-Britannia további EU-tagsága, vagy sem, de a nyílt beavatkozás a népszavazási kampányba "rendkívül vitatható és potenciálisan káros" lépés lenne.

A képviselők közölték: reményeik szerint az amerikai nagykövet meggyőzi Obamát arról, hogy ne bonyolódjék bele e kérdésbe, amely "igen kényes, érzékeny és fontos a brit nép szempontjából".

Néhány napon belül ez a második hasonló megnyilvánulás a Konzervatív Párt részéről.

Boris Johnson, London konzervatív párti polgármestere - a Brexit-párti tábor egyik prominens tagja - a minap a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak írt cikkében kifejtette, hogy nincs még egy ország a világon, amelyik "olyan hisztérikus éberséggel" őrködik saját szuverenitásán, mint az Egyesült Államok.

"Elképzelhető-e, hogy az amerikaiak alávessék demokráciájukat egy olyan rezsimnek, mint az EU" - tette fel a kérdést cikkében a londoni polgármester.

Johnson - akit a brit sajtó egyöntetűen a következő, 2020-as parlamenti választásokon a miniszterelnöki címért már nem induló David Cameron kormányfő legesélyesebb utódjelöltjei között tart számon - mindezek alapján "felháborító és égbekiáltó képmutatásnak" nevezte, hogy Obama a további brit EU-tagságot pártolja.

Az amerikai elnök eddig sem titkolta ezt az álláspontját. Tavaly nyáron a BBC televíziónak adott interjúban kifejtette: az Egyesült Államok sokkal jobban bízik a transzatlanti unió erejében, ha Nagy-Britannia az EU tagja marad.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com