Muszlim nő burkáján lévő felirat akasztotta ki a brit nézőket

A Channel 4 News riportere a helyi líbiai közösséget kérdezte a manchesteri robbantásról.



Ekkor tűnt fel a tömegben egy burkát viselő nő, akinek a ruháján lévő felirat miatt a britek kiakadtak. – számolt be róla a The Sun.

A riporter Krishnan Guru-Murth aznap Manchester Rusholme kerületében forgatott a stábbal. Itt él Európa legnagyobb számú líbiai közössége.



A férfi éppen a 22 halálos áldozattal járó manchesteri merényletről kérdezte az ott élőket.

A leadott riport azonban nagy felháborodást váltott ki egy burkát és napszemüveget viselő nő miatt. A nézők azon buktak ki, hogy a muszlim nő burkájára pisztollyal, gránáttal, késsel és gépfegyverrel volt ráírva, hogy szeretet.



A fura nő tetőtől talpig be volt öltözve a nézők elnevezték Sidnek. A nő arról beszélt, hogy mennyire megrázta a manchesteri merénylet és összefogásra szólította fel az embereket. Sőt háromszor is kihangsúlyozta, hogy ő egy jó muszlim.



"Nem kell semmit sem bizonygatnom. Én egy jó muszlim vagyok, tudom, hogy jó muszlim vagyok, a barátaim és akikkel kapcsolatban állok is tudják, hogy jó muszlim vagyok. [...] Nem azért vagyok itt, hogy bármit is bebizonyítsak, azért vagyok itt, hogy elmondjam, össze kell tartanunk, egységet kell alkotnunk és együtt kell harcolnunk a terrorizmus ellen" - mondta az interjúban Sid.



A riport során egyébként az egész líbiai közösség elítélte a 22 éves líbiai származású Salman Abedi által elkövetett merényletet.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com