Nicola Sturgeon: az idén nem lesz népszavazás Skócia függetlenségéről

Nicola Sturgeon az STV skót kereskedelmi televízió hétfői hírműsorában kijelentette: a függetlenségi népszavazás kérdését napirenden kell tartani, mert nem szabad megengedni, hogy Skóciát a brit kormány "belesodorja a hard Brexit szakadékába".

A brit politikai szótárban meghonosodott "hard (kemény) Brexit" kifejezés azt a forgatókönyv-változatot jelenti, amelynek alapján az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésével együtt kivonulna az Európai Unió egységes belső piacáról is.



Sturgeon az STV hétfői interjúműsorában "abszolút életfontosságú követelménynek" nevezte, hogy Skócia az EU belső piacán maradhasson a brit EU-tagság megszűnése után is, mivel szavai szerint ettől skóciai munkahelyek, beruházások, valamint az egész lakosság életszínvonala függ. A skót miniszterelnök azt azonban egyértelműen kizárta, hogy a skót függetlenségről szóló újabb népszavazást kormánya már 2017-re kiírná.

Skóciában 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást a függetlenségről, de akkor a választók 55 százaléka az elszakadás ellen voksolt. A brit EU-tagságról rendezett tavalyi referendumon azonban - amelyen országos átlagban a választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt - a skótok 62 százaléka a bennmaradásra szavazott.

Nicola Sturgeon azóta több nyilatkozatában is leszögezte: Skócia nem fogadja el, hogy akarata ellenére "kirángassák" az Európai Unióból, és a skót kormány újabb függetlenségi népszavazást ír ki, ha ezt látja a legmegfelelőbb eszköznek arra, hogy saját hatáskörében dönthessen az EU-tagságról. A skót kormány mindazonáltal érezhető óvatossággal kezeli az újabb függetlenségi népszavazás kérdését, mivel a felmérések egybehangzó eredményei szerint a skót választók többsége továbbra sem támogatja az elszakadást az Egyesült Királyságtól.

Nicola Sturgeon azonban a hétvégén figyelmeztette Theresa May brit miniszterelnököt, hogy "súlyos hibát" követne el, ha blöffnek tekintené a skót függetlenségről szóló újabb népszavazás tervét. A skót kormányfő a BBC televízió vasárnapi műsorában is azt mondta, hogy a skót függetlenségi referendum akkor kerülhet ismét napirendre, ha az Egyesült Királyság nemcsak az Európai Unióból, hanem az EU egységes belső piacáról is kivonul. Theresa May azonban még aznap visszautasította Sturgeon nyilatkozatát.

A brit miniszterelnök Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: nem lehet olyan módon elképzelni a kilépést az EU-ból, hogy közben az Egyesült Királyság megtartja az EU-tagság "egyes elemeit". A brit kormányfő e kijelentésére a font jelentős, 1 százalékot meghaladó gyengüléssel reagált a hétfői londoni kereskedésben, mivel a piaci szereplők ezt egyértelmű utalásnak tekintették arra, hogy Theresa May kormánya ki akar vonulni az EU egységes belső piacáról.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com