Putyin évértékelője - Londoni elemzők: árszabályozás jöhet, "fejek hullhatnak" a jegybankban

Árszabályozást fontolgathat egyes termékek esetében az orosz kormány a kiugró infláció ellen, és fejek hullhatnak az orosz jegybankban a rubelválság elleni kései fellépés miatt - egyebek mellett ezeket a következtetéseket vonták le londoni pénzügyi elemzők Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki évértékelőjéből.

esNeil Shearing, a City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza kiemelte Putyin utalását arra, hogy Moszkva nem tervezi "mesterséges korlátok" emelését az exportőrök elé. Shearing szerint ez arra vall, hogy az orosz kormány - legalábbis egyelőre - csak a lehetséges legutolsó eszközként tekint a tőkekorlátozásokra.

Putyin valójában nem is nagyon mondhatott mást, mivel ha utalást tett volna tőkekorlátozási tervekre, azzal csak a tőkekivonást gyorsította volna, tovább mélyítve a gazdasági válságot - hangsúlyozta a Capital Economics vezető elemzője.

Shearing szerint Putyinnak a rubellikviditás szűkítési szándékára utaló kijelentéséből világossá válik az is, hogy ha választani kell a devizakészletek árfolyamvédelmi célú felhasználása és a hazai keresletnek a folyómérleg-többlet megőrzését célzó visszafogása mellett, az orosz kormány egyértelműen az utóbbit fogja választani.

Az elemző figyelemre méltónak nevezte, hogy Putyin szerint a rubel összeomlásától várható inflációs kiugrás elleni küzdelemben külön "kezelni kell" az üzemanyag- és az élelmiszerárakat. Shearing szerint ez az a két árucsoport, amelynek inflációja aránytalan mértékben sújtja a szegényeket.

A Capital Economics főközgazdásza szerint az orosz kormány inflációs sokkok esetén "szokásszerűen" folyamodik hatósági árszabályozások bevezetéséhez, és Putyin e kijelentése az üzemanyag- és az élelmiszerárak "kezeléséről" felvetheti azt a kérdést, hogy Moszkva nem tervez-e most is ilyesmit.

Neil Shearing kiemelte az orosz elnök azon kijelentését is, hogy a jegybank hamarabb és keményebben is felléphetett volna a rubel védelmében.

A Capital Economics vezető londoni elemzője szerint ez érdekes fényt vet a rubelválság politikai kihatásaira. Putyin eddig általánosságban támogatta a jegybankot és elnökét, Elvira Nabiullinát, ám e megjegyzése arra vall, hogy a jegybankban fejek hullhatnak, amint a válság csillapodik - vélekedett Shearing.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza az orosz elnök kijelentéseit kommentálva "csalódást keltőnek" nevezte, hogy Putyin szerint az olajárak zuhanása az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia Oroszország és Irán megbüntetését célzó összejátszásának következménye.

Ash szerint az orosz gazdaság problémái ennél sokkal mélyebbek. Tény, hogy az orosz exportbevételek 68 százaléka, az államháztartási bevételeknek pedig a fele a nyersolaj és egyéb energiahordozó-termékek exportjából ered, de a válság okai között van éppen az is, hogy az orosz kormány nem foglalkozott a gazdaság sokrétűvé tételével, figyelmen kívül hagyta az ennek várható következményeire intő figyelmeztetéseket, sőt eltávolította a hatalom közeléből e figyelmeztetések megfogalmazóit - hangsúlyozta a Standard Bank vezető londoni elemzője.

Timothy Ash szerint a mostani válság okai közé tartozik emellett, hogy a rubel az elmúlt években eltúlzott mértékben felértékelődött. Az elemző közölte: saját számításai szerint a rubel effektív reálárfolyama - az egyik fő versenyképességi mutató - 2002 és 2014 között megkétszereződött.

A hangsúly most már kezd áttolódni az importhelyettesítésre, de nem maradt sok minden, amire építeni lehetne, és erre nem kínálkoznak gyors megoldások, az ilyen stratégiák csak közép- és hosszú távon hoznak eredményt - fejtegette a Standard Bank londoni főközgazdásza.

Hozzátette: a nyugati szankciók fokozatosan elszívták a dollárlikviditást és "ezzel az életet is" az orosz gazdaságból, és ennek hatását az olajárak zuhanása megtöbbszörözte.

Timothy Ash szerint ebben a helyzetben az orosz kormány "alapvető hibákat" követett el. Az élelmiszerimport-tilalom például az infláció felhajtásával elsősorban éppen a hazai fogyasztókat sújtja, ráadásul nagyon negatív jelzést küld a külföldi befektetőknek, akik valószínűleg máris elkezdték visszafogni az orosz reálgazdaságba irányuló beruházásaikat, és ez hatással lesz a növekedésre.

A Standard Bank vezető elemzője szerint emellett az orosz jegybank is alapvető hibát követett el azzal, hogy nem használta devizatartalékát a rubel összeomlásának megakadályozására.

Ilyen helyzetben "az ember nem a tétlenséget várja" egy olyan jegybanktól, ahol "hegyekben áll" a devizatartalék. A történtekből az a következtetés vonható le, hogy az orosz központi bank nem független intézmény, döntéshozatali funkcióját a Kreml szorítja korlátok közé, és az utasítás nyilván az volt, hogy nem szabad használni a devizatartalékot, mert az a Nyugattal vívott küzdelem stratégiai eszköze - vélekedett csütörtöki kommentárjában Timothy Ash.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com