Volt miniszterelnökök Nagy-Britannia további EU-tagsága mellett

Három egykori brit miniszterelnök és a brit üzleti szféra több vezetője áll annak a kampánynak az élére, amelynek célja, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon.

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap beszámolója szerint a konzervatív párti Sir John Major, valamint a Munkáspárt két legutóbbi miniszterelnöke, Tony Blair és Gordon Brown is csatlakozik a Britain Stronger in Europe - Nagy-Britannia erősebb Európában - nevű kampánycsoporthoz.

David_Cameron

Ez a szervezet lesz az EU-párti tábor irányítója a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazás kampányában.

A kampánycsoportot Lord Stuart Rose, a Marks & Spencer áruházlánc volt elnöke vezeti. Lord Rose a The Sunday Timesban megjelent programadó írásában kifejtette: az Európai Unió a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete 500 millió fogyasztóval. Az EU veszi fel a teljes brit export 45 százalékát; ez tavaly 227 milliárd font (csaknem 100 ezer milliárd forint) exportbevételt hozott a brit gazdaságnak.

Stuart Rose idézi a Brit Iparszövetség (CBI) adatait, amelyek szerint Nagy-Britanniában 3 millió munkahely függ az Európai Unió társállamaival folytatott kereskedelemtől, és a brit EU-tagság - az összes gazdasági előnyt figyelembe véve - évente átlagosan háromezer font (1,3 millió forint) nettó többletbevételt jelent minden egyes brit háztartásnak.

Lord Rose hangsúlyozza, hogy Nagy-Britannia évi nettó EU-költségvetési hozzájárulása háztartásonként 340 font, vagyis e "befektetés" megtérülési rátája csaknem tízszeres.

Az EU-párti kampányt támogatják a legnagyobb brit üzleti vállalkozások vezetői is, köztük Sir Richard Branson, a Virgin vállalatbirodalom alapító elnöke és Carolyn McCall, az easyJet légitársaság vezérigazgatója.

David Cameron brit miniszterelnök két éve jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt az idei választások után kormányon marad, 2017 végéig népszavazást tartanak Nagy-Britannia EU-tagságáról.

A Konzervatív Párt váratlan fölénnyel megnyerte a május 7-ei parlamenti választásokat, és a brit EU-tagságról szóló népszavazás törvénytervezete be is került az új kormány idei törvényalkotási programjába.

London a referendum előtt újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A tervezett tárgyalások egyik központi eleme a brit kormány szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása lenne.

A brit választók a Brüsszellel folytatott tárgyalások eredményei alapján dönthetnének a tervezett referendumon arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

MTI

Hozzászólások


A londoni felsőbíróság szerint a parlamentnek szavaznia kell a kilépési folyamat elindításáról

A londoni felsőbíróság szerint a parlamentnek szavaznia kell a kilépési folyamat elindításáról

Elfogadta csütörtökön a londoni felsőbíróság azt a keresetet, amelynek beterjesztői szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának meg...

Amerikai képzőművészek több millió dollárt adományoztak Hillary Clintonnak

Amerikai képzőművészek több millió dollárt adományoztak Hillary Clintonnak

Több millió dollárt adományoztak az amerikai elnökválasztási kampányban Hillary Clintonnak amerikai képzőművészek, a legmagasabb összeget, több mint 50 ezer dollárt Jeff Koons adta a demokratapárti je...

MI5-főnök: egyre nagyobb stabilitási kockázat Oroszország

MI5-főnök: egyre nagyobb stabilitási kockázat Oroszország

A brit belbiztonsági szolgálat (MI5) vezetője szerint a világ elhárító ügynökségeinek figyelme jórészt az iszlám szélsőségre összpontosul, de egyes országok is mind nagyobb fenyegetést jelentenek a st...

Holtan találtak egy migránst egy kamion rakterében Angliában

Holtan találtak egy migránst egy kamion rakterében Angliában

Holtan találtak egy ismeretlen férfit kedden Anglia délkeleti részén, egy kamion rakterében. A brit hatóságok szerint az elhunyt valószínűleg illegálisan próbált bejutni Nagy-Britanniába. A BBC ked...

Johnson eredetileg a bennmaradást támogatta

Johnson eredetileg a bennmaradást támogatta

Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzését támogatta eredetileg Boris Johnson, London volt polgármestere, aki azonban később a Brexit-tábor, vagyis a kilépést pártolók frontembere lett a brit ...

Konzultációt kezd a skót kormány az újabb függetlenségi népszavazásról

Konzultációt kezd a skót kormány az újabb függetlenségi népszavazásról

Társadalmi konzultációt kezd a jövő héten a skót kormány az újabb függetlenségi népszavazás lehetőségéről - közölte csütörtökön Nicola Sturgeon skót miniszterelnök. A kormányzó Skót Nemzeti Párt (S...


Theresa May: London célja a lehető legnagyobb hozzáférés az EU belső piacához

Theresa May: London célja a lehető legnagyobb hozzáférés az EU belső piacához

Theresa May brit miniszterelnök szerint London célja az, hogy a brit vállalatok "a lehetséges legnagyobb mértékben hozzáférhessenek" az Európai Unió egységes belső piacához a brit EU-tagság megszűnése...

Renzi: Nagy-Britannia nem kaphat több jogot, mint más nem uniós országok

Renzi: Nagy-Britannia nem kaphat több jogot, mint más nem uniós országok

Az olasz miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) folytatandó tárgyalások nem zárulhatnak olyan megállapodással, amely több jogot biztosít Nagy-Britanniának, mint az Európai Unió...

Brit lap: orosz hackerek akarták megzavarni a brit parlamenti választásokat

Brit lap: orosz hackerek akarták megzavarni a brit parlamenti választásokat

Brit sajtóértesülés szerint orosz hackerek akarták megzavarni a tavaly májusi brit parlamenti választásokat. A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap biztonsági illetékese...

Brit parlamenti bizottság:

Brit parlamenti bizottság: "nemzetközivé" válhat a terrorszervezet

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet sok helyen egyszerre felbukkanó nemzetközi hálózattá alakulhat át, ha sikerül kiszorítani Irakban és Szíriában elfoglalt területeiről, ezért nem csak e...

http://ujhazak.com