Ankara üdvözölte a szíriai fegyvernyugvásról szóló bejelentést

A török külügyminisztérium üdvözölte azt a szombat hajnalban tett orosz-amerikai bejelentést, amely szeptember 12-én naplementétől általános fegyvernyugvásra szólítja fel a Szíriában harcoló feleket az ország egész területén.syria2A tárca közleményében hangsúlyozta a megállapodás sikeres végrehajtásának jelentőségét, továbbá különösen fontosnak minősítette a humanitárius segítségnyújtást, valamint az összecsapások beszüntetését az észak-szíriai Aleppó város környékén. A segélycsomagokat az ENSZ-szel együttműködésben készítik elő - olvasható a szövegben.

A török külügyminisztérium közölte, hogy támogatja a fegyvernyugvás fenntartására irányuló erőfeszítéseket, illetve sürgeti a szíriai konfliktus politikai úton történő megoldását. John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 13 órán át tárgyalt a szíriai tűzszünetről pénteken Genfben.

Később Lavrov Mevlüt Cavusogluval, a török külügyi tárca vezetőjével egyeztetett telefonon Szíria ügyében. A felek egyetértettek abban, hogy minden érintettnek fontos az ellenségeskedések beszüntetésének teljesítése és a tárgyalási folyamat továbbvitele.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Migránsok befogadásáért tüntettek 160 ezren Barcelonában

Migránsok befogadásáért tüntettek 160 ezren Barcelonában

Mintegy 160 ezer spanyol vonult az utcára a migránsok befogadását követelve.

Vérlázító dolgokat mondott egy amerikai imám az iszlám hitűek jogairól

Vérlázító dolgokat mondott egy amerikai imám az iszlám hitűek jogairól

Megdöbbentő dolgokat mondott az amerikai iszlám közösség papja a dzsihádról.

Így néz ki a valaha legjobban rohadó hátrahagyott orosz autógyár

Így néz ki a valaha legjobban rohadó hátrahagyott orosz autógyár

Meglehet, hogy ezek a legutolsó fotók a ZIL gyárüzemről.

Megalázta és az osztály szemetének nevezte a másodikost a tanítónő

Megalázta és az osztály szemetének nevezte a másodikost a tanítónő

Egy brassói tanítónő ellen vizsgálatot indítottak a román hatóságok egy hangfelvétel miatt.

A kiszáradt hercegovinai tóból furcsa maradványok bukkantak elő

A kiszáradt hercegovinai tóból furcsa maradványok bukkantak elő

A 12 kilométer hosszú Ramsko-tavat egykor mesterségesen elárasztották.

Kegyetlen: felfüggesztettet kapott a 6 éves kislányt megerőszakoló migráns 18+

Kegyetlen: felfüggesztettet kapott a 6 éves kislányt megerőszakoló migráns 18+

Egész Berlin felháborodott a migráns ítéletén, aki egy kislány megerőszakolásáért nem ítéltek börtönre.

Muszlimok tízmilliói fogadják el az erőszakot, ha az iszlám nevében történik

Muszlimok tízmilliói fogadják el az erőszakot, ha az iszlám nevében történik

Egy migrációs szakértő sokkoló dolgokra hívja fel a figyelmet.

Beáldozta Tesla autóját, hogy megmentse rosszul lett sofőr társát

Beáldozta Tesla autóját, hogy megmentse rosszul lett sofőr társát

A hős teslás feláldozta méregdrága autóját, hogy megmentse az emberek életét.

16 éves lányt terrorizmus miatt ítélhetnek börtönre Dániában

16 éves lányt terrorizmus miatt ítélhetnek börtönre Dániában

Dániában nagy megdöbbenést váltott ki a tinilány, aki merényletet akart elkövetni.

Tinilányt mentett meg az emberkereskedőtől a repülőn a bátor stewardess

Tinilányt mentett meg az emberkereskedőtől a repülőn a bátor stewardess

A repülőn vette észre a stewardess, hogy a tinilány és férfi kísérője között valami baj van.

http://ujhazak.com