Antonio Tajani: a kétsebességes Európa nem vezethet megosztottsághoz

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a La Stampa című olasz napilapban közölt csütörtöki interjúban megértést szorgalmazott a határait védő Magyarország felé, és kijelentette azt is: nem támogatja a kétsebességes Európát, ha ez szakítást és megosztottságot jelent. A március 25-i EU-csúcstalálkozó témái közül Antonio Tajani a migrációt emelte ki, hangsúlyozva, hogy az unió külső határállamait, közöttük Magyarországot és Bulgáriát "meg kell érteni", ha arra panaszkodnak, hogy úgy érzik, egyedül hagyták őket a migrációval szemben. Arra a felvetésre, hogy az EU egyes tagállamai kevéssé szolidárisak a menedékkérők áthelyezésében, az olasz Antonio Tajani azt válaszolta, "mindenkinek megvan a maga hibája, nálunk sem úgy ellenőrzik a migránsokat, ahogyan kellene".


Az Európai Parlament elnöke hozzátette, hogy az olaszországi bevándorlás tekintetében Líbia "a jéghegy csúcsa". Ha Olaszország és az EU nem tud stratégiát kidolgozni a Líbiától délre levő afrikai országokban, milliárdos befektetésekkel és helyi befogadótáborokkal, "a következő húsz évben milliók jönnek majd, és nem tudjuk megfékezni az áramlatot" - fogalmazott.


Antonio Tajani elmondta, hogy a római szerződések aláírásának 60. évfordulóján tartandó EU-csúcs célja nem az emlékezés, hanem az, hogy elgondolkodjanak az unió jelenlegi helyzetén és azon, hogyan lehet fellendíteni. "Nem megreformálni kell a szerződéseket, hanem a lehető legjobban használni" - jelentette ki. Megjegyezte: Nagy-Britannia kilépése lehetőséget kínál Spanyolország és Olaszország számára, hogy jelentősebb szerephez jussanak az EU-ban.


A kétsebességes Európa Antonio Tajani szerint nem jelenthet megosztottságot vagy szakítást, hanem hasonló szándéktól vezetett tagállamok csoportját, amelyek magukkal képesek "húzni" más országokat is. Úgy vélte, hogy az európai politika fordulópontja a 2019-es európai parlamenti választások sorozata lesz, ez lesz "az igazi játszma a populista erőkkel szemben".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com