Az IMF javít Szerbiára vonatkozó előrejelzésén

Javít a 2016-os szerbiai gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésén, így 1,8-ról 2,5 százalékra módosítja a várt GDP-növekedést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - ebben állapodott meg az IMF Szerbiában tartózkodó küldöttsége és a belgrádi kormány hétfőn.

Dusan Vujovic pénzügyminiszter a Valutaalappal való találkozó után az újságíróknak azt mondta, a módosítás nagyon jót jelent, mert segít abban, hogy a következő években is a fenntartható növekedés útján maradjon az ország. Egyben azt is bizonyítja, hogy Szerbia jó úton jár, hiszen az IMF ok nélkül nem módosítana az előrejelzésen.

imf-logo-640x480

Hozzátette: a gazdasági eredmények jobbak a vártnál, ami derülátásra ad okot, a következő napokban azonban még folynak a tárgyalások.

Az IMF küldöttsége csütörtökön érkezett kéthetes látogatásra a nyugat-balkáni országba, hogy elvégezze a Szerbiával kötött, 1,2 milliárd eurós, hároméves készenléti hitelről szóló megállapodás újabb felülvizsgálatát. Június 21-ig a küldöttség több szerb politikussal és gazdasági vezetővel találkozik.

A szerb kormány többször is felvetette, hogy az IMF-fel kötött hitelmegállapodás feltételeként csökkentett nyugdíjakat, illetve a közszférában dolgozók béreit hamarosan emelni lehet, James Roaf, a Nemzetközi Valutaalap szerbiai missziójának vezetője azonban csütörtökön azt mondta: nem lát lehetőséget arra, hogy a bérek és a nyugdíjak a következő másfél évben emelkedjenek.

A megállapodás feltételei között szerepel a közszférában dolgozók leépítése, a veszteséges állami vállalatok felszámolása, valamint a GDP 75 százalékát kitevő államadósság mérséklése is.

Az április 24-i előre hozott parlamenti választások óta azonban még nem alakult meg az új kormány, és amíg nem áll fel a kabinet, semmilyen vonatkozó lépésre nincs lehetőség.

MTI

Hozzászólások


Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

A buszsofőr észre sem vette, hogy menet közben kizuhant egy gyerek a főútra.

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nagy felháborodást keltett az ENSZ legutóbbi döntése a nők jogainak képviselése ügyében.

Légiutas-kísérő provokált balhét a repülőn egy babakocsis anyuka miatt- videó

Légiutas-kísérő provokált balhét a repülőn egy babakocsis anyuka miatt- videó

Az amerikai légitársaság gépein mostanában egymást érik a súlyos incidensek.

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Szélsőségesnek mondta és betiltotta a Jehova Tanúi egyházat az orosz bíróság

Veszélyesen szélsőséges csoportnak minősítették, a vagyonukat is elkobozzák.

Betiltaná a burkát és a hosszú szakállt a kazah államfő

Betiltaná a burkát és a hosszú szakállt a kazah államfő

Ellentétes a hagyományokkal és idegenek törvényeit szolgálja.

Migránsoknak van jobb hely Európánál, ahová mehetnének

Migránsoknak van jobb hely Európánál, ahová mehetnének

Meghökkentő módon szólt be a német pénzügyminiszter a migránsoknak.


Dzsihádot hirdetett a mecset, ezért bezáratták Párizsban

Dzsihádot hirdetett a mecset, ezért bezáratták Párizsban

Párizs keleti részén egy mecsetben szélsőséges eszméket hirdettek

8100 migráns tűnt el a holland hatóságok szeme elől

8100 migráns tűnt el a holland hatóságok szeme elől

Hollandiában több mint 8 ezer migráns tartózkodási helye ismeretlen.

Magyarországra ne küldjenek vissza menekültet a durva bánásmód miatt!

Magyarországra ne küldjenek vissza menekültet a durva bánásmód miatt!

Az ENSZ felszólította az EU-tagállamokat, hogy ne küldjenek vissza menekülteket Magyarországra.

Burka és nikáb tilalmat vezetnek be az EU teljes területén?

Burka és nikáb tilalmat vezetnek be az EU teljes területén?

Az EU legnagyobb pártja azon van, hogy kitiltsa a muszlimok teljes testet befedő viseletét.

http://ujhazak.com