Az IMF küldöttsége október végén ismét Szerbiába látogat

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége október 29-én Szerbiába érkezik, hogy az országnak nyújtott 1,2 milliárd eurós készenléti hitelről, valamint az esetleges fizetés- és nyugdíjemelésekről tárgyaljon - jelentette be szerdán Belgrádban Daehaeng Kim, az IMF szerbiai irodájának vezetője.

Az IMF küldöttsége a legutóbb augusztus végén járt a nyugat-balkáni országban, hogy elvégezze a hitel-megállapodás második felülvizsgálatát. Akkor is, azt követően is méltatta a szerb kormány gazdasági intézkedéseit. Akkor 0,5 százalékos növekedésre módosította a szerb gazdaság 2015. évi kilátásait a korábbi stagnáló előrejelzés helyett.

IMF

Az IMF a második felülvizsgálat eredményeit várhatóan október 23-án értékeli.

Szerbia tavaly novemberben csökkentette a közszférában dolgozók béreit és a nyugdíjakat a gazdasági megszorító intézkedések részeként.

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök az év végére ígért bér- és nyugdíjemelést, amely megfogalmazása szerint nem lesz nagy, de nem is lesz csak "szimbolikus" mértékűnek nevezhető.

A szerb bankkormányzó tanácsadó testületének elnöke ugyanakkor néhány napja azt mondta: az IMF várhatóan csak azt követően hagyja jóvá az emeléseket, hogy elkészül a jövő évi szerb költségvetés tervezete.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com