Az orosz védelmi miniszter Egyiptomba látogatott a két ország zavartalan viszonyának jeleként

Kairóba látogatott Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden annak jeleként, hogy a két ország közti viszonyt nem keserítette meg, amely során egy orosz repülőgép pokolgép robbanása következtében 224 emberrel a fedélzetén lezuhant a Sínai-félszigeten.

Sojgu üzenetet adott át Vlagyimir Putyin orosz elnöktől az egyiptomi államfőnek, amelyben utóbbit "a két országot összekötő különlegesen szoros kapcsolat mélységéről biztosította" - közölte az egyiptomi államfői hivatal szóvivője. Aláa Júszef szerint a két fél egyebek mellett a katonai együttműködés kiszélesítéséről is tárgyalt.

kairó

A védelmi miniszter egy héttel a Kreml azon bejelentése után látogatott az arab országba, hogy a Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gép katasztrófáját a fedélzeten elhelyezett pokolgép okozta. Kairó továbbra is türelemre szólít fel, azt hangsúlyozva, hogy a vizsgálatok lezárása előtt lehetetlen megállapítani a katasztrófa okát.

Egyiptomi illetékesek élesen bírálták, hogy London és Washington is terrortámadást valószínűsítettek, amit az egyiptomi sajtó az ország gazdaságát célzó összeesküvésnek minősített. Egyiptom gyengélkedő gazdasága számára létfontosságú az idegenforgalom, amely a tragédia óta mélypontra zuhant. Moszkva mindeközben kimaradt a bírálatok szórásából.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő az elnöki palotában fogadta Sojgut, aki kijelentette: "Oroszország nagyra becsüli Egyiptom azon erőfeszítéseit, amelyeket a régió stabilitásáért tesz".

Múlt csütörtökön ugyancsak Kairóban az orosz Roszatom atomenergetikai konszern és az egyiptomi energiaügyi minisztérium képviselői megállapodást kötöttek az észak-afrikai ország első atomerőműjének megépítéséről.
Sojgu ugyancsak kedden egyiptomi kollégájával, Szedki Szobhival közösen elnökölt az orosz-egyiptomi katonai bizottság ülésén, amelyen számos egyezményt aláírtak - közölte Mohamed Szamír egyiptomi katonai szóvivő.

MTI

Hozzászólások

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek  - 18+

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek - 18+

Dániában egy fiatal párra támadt rá egy ötfős muszlim banda.

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

A világ egyik legidősebb milliárdosát New York-i otthonában érte a halál hétfőn -közölte a család szóvivője.

„Én is bevándorló vagyok”

„Én is bevándorló vagyok”

Soros György ezzel a kijelentéssel hívta fel a világ figyelmét, hogy már 30 éve támogatja a menekülteket.

Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Amerika - Rhinecliff vasútállomás.

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban 709 karátos nyersgyémántot találtak az egyik bányában.

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Ledöbbentek az Al Jazeera tévé riporterei, mikor a napokban a békéscsabai menekülttáborban jártak.

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Hiába fizette le Angela Merkel 6 milliárd euróval Erdogánékat, mégis nagyon haragszanak rá!

http://ujhazak.com