Bangkoki robbantás - Konzul: nincsenek magyar érintettek

Nem érintett magyar állampolgárokat a thai fővárosban hétfőn elkövetett pokolgépes merénylet - számolt be az M1 aktuális csatornán kedd reggel a bangkoki magyar konzul.

Endreffy Loránd azt mondta: egyetlen magyar állampolgár sem kérte a segítségüket. Azok közül, akik a konzuli szolgálat honlapján regisztráltak, többekkel sikerült felvenni a kapcsolatot, és valamennyien jól vannak. Emellett a szolgálat megkereste az ottani magyar kolónia több tagját, és ők is arról számoltak be, hogy nem érintette őket a robbantás.

5

A sebesülteket ellátó kórházaktól, a központi információs segélyvonalaktól kapott információk alapján - fogalmazott - "már nagy valószínűséggel kijelenthető", hogy sem a halálos áldozatok, sem a sebesültek között nincsenek magyarok. Ugyanakkor megjegyezte: "kis számban vannak még azonosítatlan áldozatok".

A robbanás Bangkok egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjánál, a Racsapraszong kerületben, a város egyik híres hindu szentélye közelében történt helyi idő szerint este 7 óra körül. Az Eravan szentély fontos idegenforgalmi látványosság, mindenekelőtt a Kelet-Ázsiából érkező látogatók számára, de a helyiek is gyakran imádkoznak ott.

Sajtóértesülések szerint a sebesültek többsége külföldi, elsősorban kínai és tajvani turista. A halottak között a thai média szerint négy külföldi állampolgár van, a nemzetiségükről azonban egyelőre nem közöltek információt. A védelmi miniszter szerint a támadás elkövetői "külföldieket" vettek célba, hogy csapást mérjenek a thaiföldi turizmusra és gazdaságra.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com