Bejelentették a második vörös riasztást a kínai fővárosban

Peking második alkalommal is kihirdette a szmogriadó legmagasabb fokozatát, a vörös riasztást - jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.chinaAnnak ellenére, hogy a péntek verőfényes napsütéssel kezdődött a kínai fővárosban, az előrejelzések szerint várhatóan hamarosan ismét füstköd ereszkedik a több mint 20 milliós metropoliszra. A vörös jelzés szombat reggeltől érvényes és jövő kedd délig tart.

Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban megfelezik az utakra engedett autók számát, vagyis a páros és páratlan számra végződő rendszámú autók felváltva közlekedhetnek. Gyárak, üzemek kényszerülnek termelésük ideiglenes felfüggesztésére, építkezéseket állítanak le. Az utcai nyárson sütés is tilos lesz.

Az országos meteorológiai intézet jelentése szerint Kína egyes területein minden idők legsúlyosabb szmogja várható, az emberi szervezetre károsabb, mint a december 6. és 9. közötti, amikor az első vörös riasztást kiadták. A látótávolság Peking egyes részein és a környékbeli régiókban egy kilométer alá csökken, az egy köbméter levegőben mért finom porszemcsék koncentrációja helyenként meg fogja haladni az 500-at, ami az Egészségügyi Világszervezet egészségügyi határértékre vonatkozó ajánlott értéknek a húszszorosa.

A lakosságot arra figyelmeztetik, hogy lehetőség szerint tartózkodjanak zárt térben, illetve tegyenek óvintézkedéseket. Az iskoláknak és óvodáknak lehetőségük van a tanítást, illetve a foglalkozásokat az érintett napokra szüneteltetni.

A pekingi önkormányzat két éve hagyta jóvá és vezette be a légszennyezés mértékével arányos rendkívüli intézkedések rendszerét, amelyet négyfokozatú skálához (kék, sárga, narancs és vörös) rendelt. Az elmúlt napokban országos hatáskörű szervek és a fővárosi illetékesek több ízben is megerősítették, rövid és középtávú programot dolgoztak ki a lakosságot egyre inkább irritáló rossz levegőminőség javítására.

Hozzátették, ehhez a megfelelő anyagi fedezet a rendelkezésükre áll. Arra is figyelmeztettek, hogy a szabálysértőkkel a korábbinál sokkal szigorúbban fognak eljárni. Egy sokat idézett tanulmány szerint mintegy félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a rossz levegő miatt. A kínai Hszinmin magazinban közölt 2013-as felmérés szerint egy szabad levegőn töltött nap Pekingben 21 szál, magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenértékű.

Az amerikai nonprofit szervezet, a Berkeley Earth országos adatokra alapozott, nemrég közreadott elemzésében arra következtetetett, hogy a kínaiak 80 százaléka rendszeresen ki van téve a szmog ártalmainak. A légszennyezés körülbelül napi 4 ezer kínai haláláért felelős.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com