Borbély Zsolt Attila nemzetpolitikai írásait összegyűjtő könyvet mutatnak be Aradon

Borbély Zsolt Attila erdélyi politológus és közíró Székely kapu a magyar világra című kötetét mutatják be pénteken az aradi Tulipán könyvesboltban. A könyv Borbély Zsolt Attilának a Kapu című folyóiratban megjelent nemzetpolitikai írásai válogatását tartalmazza.Borbély Zsolt AttilaA szerző az MTI-nek elmondta, hogy a könyvbe gyűjtött írások az elmúlt két évtizedben születtek, és műfajilag a publicisztika és a tanulmány közé sorolhatók. A könyv címével pedig inkább - a székely származású Brády Zoltán által alapított és vezetett - Kapu folyóiratra, mint saját látószögére kívánt utalni. Az írások egyaránt tárgyalnak erdélyi és magyarországi témákat.

Borbély Zsolt Attila sajnálatosnak tartotta, hogy az erdélyi magyar politikára vonatkozó, húsz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai máig érvényesek maradtak. "Az erdélyi magyar közéletet ma is ugyanazok a dilemmák feszítik. (...) Sőt, ami húsz évvel ezelőtt, az RMDSZ első kormányzati szerepvállalása előtt csak felsejleni látszott, az mára valóság.

Az erdélyi magyarság kilencven százaléka által támogatott Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bukarest érdekeinek megfelelő politikát képvisel, az autonómia hívei visszaszorultak" - vélekedett a szerző.

Megjegyezte, ennek ellenére nem borúlátó, mert vannak jelei annak, hogy az erdélyi magyarság fogyása megáll, és az a szint, amelyen a népesség stabilizálódik, még mindig képes lesz "egy nemzet teljes gazdasági, társadalmi, kulturális vertikumát nyújtani".

Borbély Zsolt Attila úgy látta, hogy jelenleg nem az erdélyi magyarság, hanem az egész európai civilizáció került veszélybe. "Ha a muszlimok európai beözönlését nem állítják meg, akár már ötven éven belül semmivé foszolhat a római jogon, görög filozófián, és keresztény erkölcsön alapuló európai kultúra" - állapította meg.

Úgy vélte: ez a körülmény szövetségessé teheti a románokat, magyarokat, szerbeket és szlovákokat. A kommunizmus által érintett országok lakói ugyanis egészségesebb önvédelmi reflexekkel rendelkeznek, mint a nyugat-európaiak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com