• -13 ℃ / -5 ℃

Brit parlamenti bizottság: "nemzetközivé" válhat a terrorszervezet

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet sok helyen egyszerre felbukkanó nemzetközi hálózattá alakulhat át, ha sikerül kiszorítani Irakban és Szíriában elfoglalt területeiről, ezért nem csak erre a két országra kellene összpontosítani a stratégiát - áll a londoni alsóház védelmi bizottságának szerdán ismertetett átfogó helyzetértékelésében.

A testület, amely stratégiai elemzőket, kormánytisztviselőket hallgatott meg, és a konfliktusövezetben is tanulmányozta a helyzetet, a jelentésben megállapította, hogy az Iszlám Állam uralta szíriai és iraki térségek visszavétele elengedhetetlen, de nem elégséges feltétele a terrorcsoport legyőzésének.

brit parlament

Szakértőket idézve a bizottság hangsúlyozza, hogy az Iszlám Állam igen rugalmasan tudja saját szerkezetét hozzáigazítani a konfliktus természetének változásaihoz. Az a jól szervezett katonai erő, amely 2014-ben lerohanta Irak kiterjedt térségeit, már alig hasonlít az Irakban, Szíriában és másutt jelenleg tevékenykedő, elsősorban helyi gerillaharcmodorra áttért fegyveres csoportokra.

A bizottság szerint nem valószínű, hogy a hagyományos hadviselés önmagában elegendőnek bizonyulhat az Iszlám Állam legyőzéséhez. A terrorszervezet könnyűszerrel mozgatja alakulatait és fegyvereit Szíria és Irak között, és hacsak egyidejűleg teljesen be nem kerítik a két országban harcoló egységeit, ezek az egységek képesek egymásnak erősítéseket küldeni - áll az alsóházi testület elemzésében.

Nagy-Britannia és a nemzetközi koalíció stratégiája mindenekelőtt az Iszlám Állam szíriai és iraki erősségeire összpontosít, és a szervezet felszámolásának elsődleges módszerévé a dzsihadista csoport ellenőrizte területek visszaszerzését tette meg. A brit királyi légierő (RAF) Irakban 550, Szíriában 65 harci bevetést hajtott végre eddig.

Ha azonban az Iszlám Állam nemzetközi szervezetté válik vagy - az al-Kaidához hasonlatos módon - társult terrorcsoportok nemzetközi hálózatává, amely képes túlélni a területi veszteségeket is, akkor a brit kormánynak változtatnia kell a hadviselés jelenlegi módszerén - állapítja meg a brit parlamenti bizottság.

A testület nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Iszlám Állam - ha sikerül legyőzni a Közel-Keleten - máshol, például Afrikában erősödik meg. Nem fér kétség ahhoz, hogy a dzsihadista terrorcsoportot Irakból és Szíriából el kell távolítani, de az egyáltalán nem biztos, hogy legyőzéséhez elég az e két országban kiépített erősségeinek felszámolása - áll a jelentésben.

MTI

Hozzászólások

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartón landolt az őrült motoros, aki hátulról csapódott egy siető autóba egy sztrádán.

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Két nap alatt aszfaltozták le az 5 kilométeres szakaszt Ausztráliában.

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

A kamionos lélekjelenlétének és a rendőri intézkedéseknek köszönhetően emberi életeket mentettek!

Európában vajon szárazföldi háborúra készülnek?

Európában vajon szárazföldi háborúra készülnek?

Németországból Lengyelországba 3500 amerikai katonát utaztattak.

Migránsok maguk választják a fagyoskodást a segítség helyett

Migránsok maguk választják a fagyoskodást a segítség helyett

Szerbia szociális ügyi államtitkára szerint a migránsok maguk utasítják el a segítséget.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Stonehenge-t alagúton keresztül közelíthetjük meg a jövőben - videó

Stonehenge-t alagúton keresztül közelíthetjük meg a jövőben - videó

Stonehenge környékének forgalmát alagútépítéssel akarják csillapítani.

Elkapták a hírhedt isztambuli tömeggyilkost a rendőrök – videó

Elkapták a hírhedt isztambuli tömeggyilkost a rendőrök – videó

A török rendőrség elfogta a 39 ember megölésével gyanúsított isztambuli mészárost.

http://ujhazak.com