Brüsszelben készítették a terroristák által viselt robbanóöveket

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Rendőrségi források szerint a belga főváros Schaerbeek nevű kerületében, egy bérelt lakásban készítették a november 13-i párizsi merényletek elkövetői által viselt robbanóöveket - írta pénteken a De Standaard című flamand lap. A belga szövetségi ügyészség később megerősítette a lap értesüléseit.parisA hatóságok december elején szereztek tudomást a lakásról, amely a nyomozás eddigi állása szerint a terrortámadások után búvóhelyül szolgált a feltételezett főszervezőnek, az ország első számú körözött személyének számító Salah Abdeslamnak. A lakást egy másik gyanúsított bérelte, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Belga sajtóhírek szerint a schaerbeeki bombagyárat december 9-én fedezte fel a rendőrség. A lakásban TATP, vagyis triaceton-triperoxid nyomait találták, valamint három, robbanószer tárolására alkalmas, kézzel készített övet. A helyszínen a magát Yassine Baghlinak is nevező belgiumi születésű Salah Abdeslam ujjlenyomatát is megtalálták.

A biztonsági körökben "Sátán anyjaként" is nevezett TATP alapvető háztartási anyagokból előállítható, ezt használták a 2005. évi londoni merényletekhez, és ezt próbálta felrobbantani 2001 decemberében egy repülőgépen a "Cipőbombás" néven elhíresült Richard Reid is.

A tájékoztatás szerint a detonátorokat a Párizs környéki Alfortville egyik szállodájában csatlakoztatták a robbanóövekhez, amelyben Abdeslam szobát foglalt. A belga szövetségi ügyészség később megerősítette a De Standaard értesüléseit. "Felfedeztünk egy rejtekhelyet december elején, és robbanószer készítéséhez szükséges anyagokat találtunk ott" - közölte Eric Van der Sypt, a vádhatóság szóvivője. Hozzátette, a lakás bérléséhez hamis iratokat használtak.

Salah Abdeslamot még mindig nem sikerült kézre keríteni. A férfi ellen a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, de azóta is szökésben van, és azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e.

A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő hétvégén őrizetbe vették a brüsszeli Molenbeekben. A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com