Csaknem ezer kínai hackert fogott el a kínai rendőrség

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti:Több mint 900 hackert fogtak el Kínában egy júliusban kezdett országos razzia keretében - számolt be a helyi média a közbiztonsági tárca közlése nyomán pénteken.cyber-criminal-hacker-370x229-qprA rendőrség által lefülelt kiberbűnözők bűncselekmények széles körében, összesen több mint 400 ügyben voltak érintettek. Többek közt pénzt loptak magánszemélyektől és bankoktól - áll a minisztériumi közleményben.
Egy alkalommal egy vietnami vállalat email-fiókjának feltörésével szerzett információkkal éltek vissza, és szereztek több tízezer dollárt.

Egy másik esetben dél-koreai számítógépes kalózokkal együttműködve trójai programokkal, illetve adathalászattal dél-koreai állampolgárok bankkártya adatait szerezték meg, és éltek vissza velük. A minisztérium bejelentette, hogy országosan 300 olyan létesítményt hoztak létre, amelyek segítségével megfigyelhetik a kiberbűncselekmények gyanúsítottjait, illetve bizonyítékokat gyűjthetnek.

Arról is beszámoltak, hogy fokozni kívánják a nemzetközi együttműködést a területen. Kínát rendszeresen érik bírálatok, elsősorban Washingtonból, amiért a hatóságok elnézik az ország területéről elkövetett internetes bűncselekményeket, s több alkalommal az is vád is elhangzott, hogy kormányzati felügyelettel, illetve e feladatra képzett katonák alkalmazásával hajtanak, hajtatnak végre elsősorban üzleti célú adatlopásokat.

Peking ezt tagadja, és rendszerint azzal utasítja vissza, hogy az effajta bűncselekmények nehezen bizonyíthatók, s az ország különböző intézményei is a kiberbűnözők áldozatai. A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy amerikai védelmi szakértők szerint a külföldön először a múlt hétvégén megnyílt dubaji légi ipari kiállításon bemutatott J-31/FC-31-es, ötödik generációs vadászrepülő váza sem véletlenül emlékeztet kísértetiesen az amerikai F-35-ös, ötödik generációs csapásmérő vadászgépéhez.

A gyanú szerint kínai hackerek 2009-ben szerezték meg a kapcsolódó terveket, amikor betörtek a Lockheed Martin amerikai hadiipari órás hálózatába.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com