Egyiptomban elnapolták a Rábaa-tüntetés perét, mert a 739 alperes nem fért be a vádlottak vasketrecébe

Máté Bence, az MTI tudósítója jelenti: Egyiptomban szombaton elhalasztották a százak halálával zárult, 2013.augusztus 14-én feloszlatott kairói tüntetések kapcsán indított egyik tömegpert, miután a 739 alperes nem fért be a vádlottak számára felállított vasketrecbe.Rábaa-tüntetésA tárgyalást vezető bíró, Haszan Faríd szerint a fővárosi biztonsági szervek igazgatósága levélben értesítette arról, hogy a vádlottakat nem tudják a dél-kairói Tóra börtön területén székelő bíróságra szállítani, mivel a szóban forgó ketrecet nem sikerült időben kibővíteni.

Faríd - aki az al-Dzsazíra pánarab hírtévé Kairóban bebörtönzött újságíróinak pere kapcsán már szerepelt a világsajtóban - a tárgyalás következő napjának február 6-át jelölte meg.
Az elhalasztott per Egyiptom modern történetének legvéresebb napjára nyúlik vissza, amely alig másfél hónappal követte az iszlamista elnök, Mohamed Murszi 2013.július 3-i elmozdítását.

A jelenlegi államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi által - akkor még hadsereg-főparancsnoki tisztségében - levezényelt hatalomváltás után Murszi hívei hat héten át megszállva tartották a zsúfolt metropolis két fontos közlekedési csomópontját.

A kairói Rábaa el-Adavíja mecset körül és a főváros gízai oldalán lévő en-Nahda téren tartott tiltakozóakciók erőszakos feloszlatása során a hivatalos adatok szerint 693 civil és 10 rendőr vesztette életét.
A Human Rights Watch emberi jogi szervezet több mint ezer halottról tud.

A mostani perben a vádlajstromon szerepel egyebek mellett a fegyveres gyülekezésben való részvétel, annak megszervezése, valamint az engedély nélküli fegyvertartás és a kirendelt rendőrök ellen elkövetett gyilkosság.
A vádlottak között van az a fotóriporter is, akinek esete időközben nemzetközi szintű figyelmet keltett, hiszen - számos társával együtt - 850 napja várja börtöncellájában perének kezdetét.Jogvédő szervezetek arra emlékeztetnek, hogy az egyiptomi törvények szerint a vizsgálati fogság nem haladhatja meg a két évet.

A Saukán néven ismert Mahmúd Abu Zeid ügyében az Amnesty International (AI) és a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nemzetközi jogvédőszervezetek két napja nyílt levelet intéztek az egyiptomi főügyészséghez.
Az AI levelében hangsúlyozta, hogy Saukán munkáját végezve tudósított a tüntetések feloszlatásáról, amikor a biztonsági erők két külföldi kollégájával együtt őrizetbe vették.

Utóbbiakat később elengedték.A fiatal fotós esete az AI szerint "leleplezi a képmutatást azon állítás mögött, miszerint (Egyiptom) védelmezi a sajtószabadságot".A 28 éves Saukán a börtönből kijuttatott egyik levelében arról írt, hogy fogsága alatt elkapta a hepatitis C májbetegséget.Egyes jelentések szerint állapota rohamosan romlik, az illetékesek pedig megtagadták tőle a megfelelő kezelést.

Szerdán bebörtönzött kollégái miatt tüntetett több tucat újságíró a kairói újságíró-szövetség előtt.Az érdekképviselet "szabadságbizottságának" vezetője, Háled el-Balsi szerint az észak-afrikai országban jelenleg 32 sajtómunkást tartanak rács mögött.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Kecskéi között riszáló boldog farmerből internetes híresség lett – videó

Kecskéi között riszáló boldog farmerből internetes híresség lett – videó

A táncra perdülő gazda egész jó kis rögtönzött előadással lepte meg kecskéit és magát.

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

A bécsi Westbahnhof pályaudvaron szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a migránsok miatt.

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Az ANSA rossz hírrel szolgált a Franciaországból hazatartó magyar gimnazistákat szállító buszbalesetről

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.


Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartón landolt az őrült motoros, aki hátulról csapódott egy siető autóba egy sztrádán.

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Két nap alatt aszfaltozták le az 5 kilométeres szakaszt Ausztráliában.

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

http://ujhazak.com