Elengedték a Berlinben terrorgyanú miatt őrizetbe vett embereket

Szabadlábra helyezték azt a három férfit, akit terrorgyanú miatt őrizetbe vettek csütörtökön Berlinben.polizeiA német fővárosban csütörtökön több helyszínen razziát tartottak, amelynek során őrizetbe vettek egy tunéziai és egy szíriai férfit, aki a hatóságok gyanúja szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet befolyása alá került, és kitervelt egy Dortmunban végrehajtandó támadást - írta pénteken a BZ című berlini lap online kiadásában.
Az üggyel összefüggésben csütörtökön házkutatást tartottak két menedékkérőket befogadó állomás egy-egy szobájában is, és őrizetbe vettek egy tunéziai férfit.

Pénteken mindhárom férfit szabadlábra helyezték, mert nem tártak fel megalapozott gyanút alátámasztó adatot. Ugyanakkor továbbra is gyanúsítottként tartják számon őket, és folytatják a nyomozást - mondta a BZ-nek Martin Steltner, a berlini ügyészség szóvivője.

Az eljárás változatlanul súlyos, államellenes bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt zajlik, az eljárás alapját pedig egy merénylet formálódó tervére utaló "konkrét értesülések" képezik - mondta szóvivő. Hozzátette, hogy lefoglaltak több adathordozót, és most ezek tartalmát elemzik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

A Tinderen talált párját ölte meg Lavinia Woodward, akinek nem szeretné elszúrni a jövőjét a bíró.

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Az osztrák parlament megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében tilos lesz burkát hordani.

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Németországban az adófizetők tartják le a rekordszámú migránst, akik nem akarnak integrálódni.

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

A tanárnak az állásába került az iskola szerint is elfogadhatatlan viselkedés.

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

A 10 éves kislány a rendőrséget hívta fel, ám az ügyeletes nem hitt neki és rátette a telefont.

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

A bűncselekményt elkövető fiatalkorú migránsokat elküldenék Afrikába.


Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Egy FBI-os ügynöknő beleszeretett a terroristába, aki után nyomoznia kellett volna.

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

Hosszú időre eltűnt gyerekek, akiket élve találtak meg.

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

A buszsofőr észre sem vette, hogy menet közben kizuhant egy gyerek a főútra.

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nagy felháborodást keltett az ENSZ legutóbbi döntése a nők jogainak képviselése ügyében.

http://ujhazak.com