Elhunyt Simon Peresz

Pénteken temetik Simon Pereszt, a kilencvenhárom éves korában elhunyt Nobel-békedíjas volt izraeli államelnököt. Barack Obama amerikai elnök már jelezte részvételét a temetésen - jelentette a katonai rádió szerda reggel.

Az elsők közt politikai ellenfele, Benjámin Netanjahu miniszterelnök nyilvánított részvétet Simon Peresz családjának szerettük halála után.
A helyi médiában a politikai oldaltól függetlenül méltatják "Izrael utolsó alapító atyjának" életművét a politikusok és más közéleti szereplők.

Simon-Peresz

A megszólalók kiemelték Peresz mindig a jövőbe tekintő világnézetét, hogy idős korában is a technológiai újítások és változások foglalkoztatták, és hangsúlyozták, hogy emellett a palesztinokkal való megbékélés ügye érdekelte hasonló mértékben egészen hosszú élete végéig.

Naftali Bennet oktatási miniszter utasította az iskolákat, hogy szerdán Pereszről való megemlékezéssel kezdjék a tanítást, délelőttre rendkívüli kormányülést hívtak össze az emlékére, majd összeül a péntek délelőttre kitűzött temetés ügyeit intéző kormánybizottság, amely a családdal közösen meghatározza a szertartás részleteit.

Reuven Rivlin államelnök ukrajnai utazását megszakítva visszatért Izraelbe, ahol a péntekre várható gyászszertartást Jichák Rabin egykori miniszterelnök 1995-ös temetéséhez hasonlítják, amelyre az egész világról Jeruzsálembe sereglettek az akkori vezetők.

Barack Obama amerikai elnök telefonon részvétét nyilvánította a családnak, és bejelentette, hogy személyesen kíván részt venni Peresz temetésén.

Reggel sajtótájékoztatót tartottak a Tel-Aviv melletti Siba kórházban, ahol az orvosok nevében veje és családi orvosa, Rafi Valden közölte, hogy Peresznek élete utolsó két hetében, agyvérzése után nem voltak fájdalmai, s korábban mindvégig igen aktív életet élt, dolgozott is, és külföldi rendezvényeken szólalt fel.

A sajtótájékoztatón fia, Hemi Peresz a család nevében köszönetet mondott a kórház személyzetének az utolsó hetekben nyújtott áldozatos munkájukért. Peresz végakaratának megfelelően egy rászorulónak adományozták szemének kötőhártyáját, de ezt a nyolcvan évesnél idősebb szervadományozók szabályai szerint csak ideiglenesen használják fel.

MTI

Hozzászólások

Migránsok befogadásáért ezrek tüntettek 30 spanyol városban

Migránsok befogadásáért ezrek tüntettek 30 spanyol városban

Barcelona után már több mint 30 spanyol városban tüntettek a migránsok mellett.

Megrázó: halott testvérét temette el a kutyus Thaiföldön - videó

Megrázó: halott testvérét temette el a kutyus Thaiföldön - videó

A kutyák hűségének és gyászának újabb bizonyítéka, ezúttal Thaiföldről.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Gyalázatot követett el Trump a dakota indiánok ellen!

Gyalázatot követett el Trump a dakota indiánok ellen!

A több mint egy éve tartó tüntetéssorozat letartóztatásokkal ért véget.

Egy afgán migráns kiutasítása is hihetetlen összegbe kerül a németeknek

Egy afgán migráns kiutasítása is hihetetlen összegbe kerül a németeknek

Elképesztő összegeket emészt fel akár csak 1 afgán migráns kiutasítása a németek számára.

50 ezer vetőmagmintával bővítették a „világvégebunkert”!

50 ezer vetőmagmintával bővítették a „világvégebunkert”!

A Spitzbergák Nemzetközi Megabunker 50 ezer vetőmagmintával bővült a világ különféle tájairól.

Botrány: roma nőket zártak ketrecbe az olasz szupermarket dolgozói – videó

Botrány: roma nőket zártak ketrecbe az olasz szupermarket dolgozói – videó

Nagy felháborodást keltett a két bezárt roma nőről készített videó.

Túlélte a kamionbalesetet - milliomosként keres új párt magának

Túlélte a kamionbalesetet - milliomosként keres új párt magának

New Yorkban az autójával haladó 23 éves Ádámot egy kamion az útról letarolta.

Migránsok miatt kiköltöztetik a rendőröket a lakásaikból Palermóban

Migránsok miatt kiköltöztetik a rendőröket a lakásaikból Palermóban

Nagy felháborodást keltett Palermóban az önkormányzat legújabb döntése.

Társai szekálták a halálba a 16 éves lengyel lányt Angliában

Társai szekálták a halálba a 16 éves lengyel lányt Angliában

Állandó zaklatásnak volt kitéve a 16 éves lengyel lány, aki már nem bírta tovább.

http://ujhazak.com