Elismerte az egyik iszlamista felkelőcsoport, hogy egy dandárjuk "tiltott" fegyvert vetett be

Elismerte az egyik szíriai iszlamista felkelőcsoport, hogy szabályzatukat megszegve egyik dandárjuk csütörtökön "tiltott" fegyvert vetett be a kurd milícia ellen Aleppóban - jelentették orosz hírforrások. Ennek előzménye, hogy jelentések szerint aznap mérgesgáztámadás érte a város egyik negyedét.syria_un2Az egyik legerősebb felkelőcsoportnak számító, Törökország és Szaúd-Arábia támogatta Dzsais al-Iszlámról (az Iszlám Hadserege) van szó, amely tagja a fő szíriai ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottságnak, sőt, a csoportot képviselő Mohamed Allús a főbizottság "első számú tárgyalója" a genfi tárgyalásokon, Damaszkusz és Oroszország tiltakozása ellenére. A csoportot a szíriai vezetés és Oroszország is terrorszervezetnek tekinti.

A Dzsais al-Iszlám közleményében nem szerepel, hogy mi volt a "tiltott" fegyver vagy vegyi anyag, de azt állította, hogy szabályzatuk tiltja ennek használatát "az ilyen összecsapásokban", és a szabályszegőket megbüntetik. A dandár parancsnokát katonai bíróság elé idézték, ahol az a döntés született, hogy felelős egysége tettéért - olvasható a közleményben.

Korábbi jelentések szerint vegyi anyagot tartalmazó aknagránáttal lőtték csütörtökön Aleppó város Sejk-Makszúd kerületét, ahol a kurd milícia állásai vannak. "A támadást elszenvedők tünetei - például fulladás - alapján megállapítható, hogy klórgáz vagy más tiltott gáz mérgezte meg őket. Az összes betegünknek hasonló tünetei vannak" - mondta egy orvos a Russia Today (RT) című hírportálnak nyilatkozva.

A kurd vöröskereszt egyik orvosa azt mondta, hogy négy, gázmérgezést szenvedett sérültet szállítottak kórházba, mindnyájukat hasonló tünetekkel, görcsös rángással és hányással. Ezek a tünetek klórvegyületekkel való mérgezésre utalnak - mondta.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia főhadiszállása is megerősítette, hogy az iszlamisták mérges gázt vetettek be, és ettől többtucatnyi civil betegedett meg. Az YPG azt ígérte, hogy jelenteni fogja az esetet az amerikai vezetésű koalíciós erők jordániai koordinációs központjának és a szíriai megbékélést segítő latakiai orosz központnak, amelyek együtt felügyelik a február 27-én életbe lépett szíriai tűzszünet betartását.

Egy aleppói újságíró, Navruz Uthman csütörtökön úgy nyilatkozott az RT-nek, hogy a Sejk-Makszúd kerület ellen aznap délelőtt elkövetett támadásban 23-an haltak meg, a sebesültek száma pedig több mint száz. Az újságíró által készített videón látszik, hogy aknatámadások után sárga füst száll fel a kerületben.

Az orosz védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy az utóbbi két hétben jelentősen megnőtt a terrorista támadások száma Aleppóban és környékén, és e támadásokban meghalt 44 civil, további 74 pedig - köztük több gyerek is - megsebesült.

Az YPG szóvivője kijelentette az RT-nek, hogy a tűzszünet be nem tartásának és a támadások megsokszorozódásának nem kis részben oka Törökország, amely szerinte támogatja a kurdok ellen harcoló szélsőséges csoportokat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com