Elnapolta a bíróság Ivo Sanader volt horvát kormányfő újrakezdődő perét

Újrakezdődött szerdán, de mindjárt el is napolták december elejére Ivo Sanader volt horvát kormányfő egyesített perét, amelyet azért kell megismételni, mert a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet, és az ügyet visszautalta a zágrábi megyei bírósághoz - jelentette a horvát média.

A Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében szerda délelőtt kezdődött tárgyalást azért napolta el a bíróság, mert a főügyészség korrupcióellenes hivatala (USKOK) új bizonyítékokkal állt elő az ügyben. A több mint százoldalas dokumentum eddig nem képezte a vád tárgyát, ezért Sanader ügyvédei időt kértek, hogy áttanulmányozhassák.

mol-ina

A volt kormányfő védői korábban a sajtónak úgy nyilatkoztak, hogy miután túllépnek a bíró személyét érintő kérdéseken - a legfelsőbb bíróság nemrég megtiltotta Ivan Turudic bírónak, hogy ismét ő tárgyalja Sanader ügyét -, mindenképpen kérni fogják a volt miniszterelnök és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója perének az egyesítését, hiszen van rá jogi lehetőség, és a jelenlegi helyzetben eleve értelmetlen, hogy külön fut a kettő.

A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.

Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és leszögezte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.

A horvát alkotmánybíróság idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet, és újratárgyalást rendelt el.

A horvát legfelsőbb bíróság szeptember végén megszüntette Ivo Sanader ellen az elsőfokú eljárást a Fimi Media-ügyben is, amelyben azzal vádolták a volt kormányfőt, hogy valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szerzett pénzt, amely nála vagy pártja feketekasszájában kötött ki. A vádlott a 12,4 millió kuna (félmilliárd forint) óvadék megfizetését is vállalta, ennek ellenére Sanader még mindig nem hagyhatta el a börtönt.

Egy harmadik perben is folyik eljárás Sanader ellen. A Planinska néven elhíresült korrupciós perben azzal vádolják, hogy kormányzása idején elősegítette egy magánkézben lévő zágrábi, Planinska utcai épület piaci értéknél magasabb áron való eladását az államnak, s részesült a törvénytelenül szerzett haszonból. Ez utóbbi ügyben nincs jogerős ítélet.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com