Élőlánc vasárnap a párizsi merényletek egyik helyszínén

A november 13-i párizsi merényletek egyik helyszíne előtt is elhaladó két kilométeres élőláncot szerveznek az éghajlatért vasárnap civil szervezetek a másnap kezdődő ENSZ-klímacsúcs alkalmából.

A terrortámadásokat követően kihirdetett gyülekezési tilalom a klímacsúcs kísérőrendezvényeire is vonatkozik, így elmarad az eredetileg a nyitónap előtti vasárnapra és december 12-re tervezett nagy "éghajlatmenetet" Párizsban.

letourversionFINALE

Az Attac és az Alternatiba nevű szervezetek ezért a párizsi aktivistákat arra kérik, hogy vasárnap dél és délután 1 óra között alkossanak élőláncot a boulevard Voltaire két kilométeres szakaszán. A lánc az út mentén található Bataclan koncertterem előtt meg fog szakadni a merényletek 130 áldozatának emlékére, akik közül kilencvenen az épületben vesztették életüket.

"Nagyon sokan leszünk, hogy megható pillanat legyen ez az éghajlatért, a demokráciáért és a békéért, és egyúttal megemlékezés is a merényletek áldozataira" - közölte az Alternatiba.

Az élőlánc előtt délelőtt 10 és 11 óta az aktivisták cipőket helyeznek el a megemlékezések központi helyévé vált République téren. A cipők azokat az embereket jelképezik, akik nem tudnak a gyülekezési tilalom miatt felvonulni.

A francia vidéki városokban is betiltották a nagyobb megmozdulásokat, ezért egyes civil szerveztek tiltakoztak, és nyílt levélben kérték Francois Hollande államfőtől, hogy "bírálja felül a párizsi rendezvények betiltására vonatkozó döntést".

A világon mintegy száz országban 2 ezer rendezvény várható a klímacsúcs előtti hétvégén, köztük 57 felvonulás annak érdekében, hogy Párizsban megszülessen a klímamegállapodás.

Az ausztráliai Melbourne-ben pénteken 30 ezer emberre számítanak a szervezők, szombaton Manilában és Tokióban, vasárnap Sydney-ben, New Yorkban, Kampalában, Sao Paulóban és Londonban lesznek rendezvények.

Eddig 147 állam-, illetve kormányfő, köztük az amerikai és a kínai elnök is jelezte részvételét a csúcstalálkozó november 30-i nyitónapjára.

A nemzetközi értekezlet célja, hogy most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld felmelegedését két Celsius-fokban maximalizálják az iparosodás előtti mértékhez képest. Az egyezmény a 2020-ban lejáró kiotói megállapodást váltaná fel.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com