• 9 ℃ / 12 ℃

Erdogan: gyerek volt a gaziantepi öngyilkos merénylő

Egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre szombaton egy lakodalomban a délkelet-törökországi Gaziantepben azt az öngyilkos merényletet, amelyben legkevesebb ötvenegy ember meghalt - közölte vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli városháza elől élőben közvetített televíziós beszédében.

Erdogan arra is kitért, hogy a támadás sérültjeinek száma 69, közülük 17 ember sebesülése súlyos, 25 személyt pedig már hazaengedtek a kórházakból.

230609-erdogan-boos-op-eu-turkije-ANP-2248115_3_01

Ugyanakkor nem tisztázott, hogy a detonátort maga a gyerek vagy valaki más hozta működésbe. Mindenesetre a nyomozók a helyszínen megtalálták a szétroncsolódott robbanóövet.

A török hatóságok az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet gyanúsítják a merénylet elkövetésével.
Az államfő elmondta: a szombati incidens környékén lakók főként a keleti, kurdok lakta Siirt és Van tartományokból települtek be.

Selahattin Demirtas, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) férfi társelnöke vasárnap a leghatározottabban elítélte a történteket. Mint fogalmazott: a célpont nem véletlen, az elkövetők egy polgárháború kirobbantásának lehetőségét keresték. A HDP szerint "szinte biztos", hogy az IÁ felelős a merényletért.

Ömer Celik, az európai uniós ügyekért felelős török miniszter hangsúlyozta: azt állítani, hogy Törökország a polgárháború irányába tart, mind megalapozatlan, mind felelőtlenség, amiből a terrorszervezetek húznak előnyt.

A menyasszony és a vőlegény könnyebben sérült. Bár korábban mindkettőjüket kiengedték a kórházból, amikor a menyasszony otthonában a részletekről tudomást szerzett, idegösszeroppanást kapott. Az ájult arát az Ihlas török hírügynökség munkatársai a vőlegény és más közeli hozzátartozók kíséretében ismét kórházba szállították.

A vőlegény Twitter-üzenetében egy július 28-i bejegyzésben a "pokol kutyáinak" nevezte az IÁ dzsihadistáit.

Törökországban a lakodalmak rendszerint több száz fő részvételével zajlanak, de a csendháborítás elkerülése miatt általában éjfélnél nem tartanak tovább.

A merénylet idején, 23 óra körül már kezdett szétoszlani a vendégsereg, így a helyszínen valamivel kevesebben tartózkodtak.

MTI

Hozzászólások

Migránsok miatt kiköltöztetik a rendőröket a lakásaikból Palermóban

Migránsok miatt kiköltöztetik a rendőröket a lakásaikból Palermóban

Nagy felháborodást keltett Palermóban az önkormányzat legújabb döntése.

Társai szekálták a halálba a 16 éves lengyel lányt Angliában

Társai szekálták a halálba a 16 éves lengyel lányt Angliában

Állandó zaklatásnak volt kitéve a 16 éves lengyel lány, aki már nem bírta tovább.

Soros György ellen kongresszusi vizsgálatot indítottak!

Soros György ellen kongresszusi vizsgálatot indítottak!

Az USA sem tekint jó szemmel a magyarok szégyenére – göngyölítik a tőzsde spekuláns mocskos ügyleteit!

Terroristát csinált a börtön a muszlim férfiből!

Terroristát csinált a börtön a muszlim férfiből!

Terroristának tartották, kiszabadult 1 millió fonttal és felrobbantotta magát.

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Természetesen a bíróság felmentette az oltalmazott hím lényt, amely leköpött egy kisbabát.

Durva: elszabadult kerék találta telibe a férfit az utcán - videó 18+

Durva: elszabadult kerék találta telibe a férfit az utcán - videó 18+

Brazíliában egy férfi éppen az utcán sétált, amikor szörnyű baleset érte.

Jelentős radioaktív sugárzást mértek Európa felett!

Jelentős radioaktív sugárzást mértek Európa felett!

Több európai ország felett kiugró radioaktív értékeket mértek.

Kegyetlen dolgot tett kislányával a kínai férfi, hogy visszakapja feleségét

Kegyetlen dolgot tett kislányával a kínai férfi, hogy visszakapja feleségét

Apának nem nevezhető az a kínai férfi, aki szörnyű dolgot művelt gyerekével.

Migránsok lakta negyedben törtek ki zavargások Stockholmban – videó

Migránsok lakta negyedben törtek ki zavargások Stockholmban – videó

Stockholm migránsok lakta negyedében bevándorlók randalíroztak és gyújtogattak.

Magyar rock-koncert Tenerifén

Magyar rock-koncert Tenerifén

Koroknai Árpi az Ómen zenekar és a P. box énekese Tenerifén nyaral családjával és egymás után két koncertet is ad a kint élő magyarok számára

http://ujhazak.com