Erdogan: nem kétséges, hogy szíriai kurdok hajtották végre a robbantást

Nem kétséges, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű szíriai kurd milícia hajtotta végre a szerdai ankarai öngyilkos merényletet - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban.Recep Tayyip ErdoganA török államfő újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy a terrortámadást két-három ember hajtotta végre. A török hatóságok csütörtökön még csak egy szíriai kurd férfit neveztek meg elkövetőként. Ő az YPG tagja volt .
Erdogan elmondta: az elkövetők Diyarbakir, Ankara és Isztambul között közlekedtek.

Erdogan sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok még ezek után sem tekinti terrorszervezetnek az YPG-t. Hozzátette: telefonon beszél Barack Obama amerikai elnökkel, s a többi között azt is elmondja majd neki, hogy szerinte az Egyesült Államoktól kapott fegyvereket a szíriai kurdok civilek ellen használják - közölte.
Recep Tayyip Erdogan leszögezte azt is: Törökország folytatja a kurd felkelők elleni harcot.

Ankara az elmúlt napokban ágyúzni kezdte azokat az észak-szíriai területeket, ahol az utóbbi időben az YPG fegyvereseinek sikerült előrenyomulniuk. A NATO-tag Törökország lépése tovább bonyolította a szíriai konfliktus rendezésére tett kísérleteket, és elmélyítette a nézetkülönbségeket Ankara és Washington között, mert az Egyesült Államok az YPG-t hasznos szövetségesnek tekinti lát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben.

A legfőbb szíriai kurd párt, a Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD) tagadta, hogy a tömörülés katonai szárnyának, az YPG-nek köze lenne az ankarai merénylethez. A PYD azzal vádolta Törökországot, a merényletet a szíriai harcokban történő szerepvállalása igazolására használja fel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com