EU: a Krím annektálása továbbra is közvetlen veszélyt jelent a nemzetközi biztonságra

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: A jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi illegális bekebelezése továbbra is közvetlen veszélyt jelent a nemzetközi biztonságra, és súlyos következményekkel jár az államok egységét és szuverenitását védő nemzetközi jogrendre nézve - vélte Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteki közleményében, amelyet a terület annektálásának második évfordulóján adott ki.ukrainAz Európai Unió ugyanolyan szilárdan elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi egysége mellett, mint két évvel ezelőtt, továbbra sem ismeri el és elítéli az orosz fél lépését, amely sérti a nemzetközi jogot - szögezte le a főképviselő.
Hozzátette: az unió kitart amellett, hogy fenntartásait a gyakorlatban is maradéktalanul nyomatékosítsa, egyebek között korlátozó intézkedésekkel.

A közlemény szerint az EU ismételten megerősíti, hogy mélységesen aggasztja a Krím félszigeten tapasztalható fokozott katonai jelenlét és az emberi jogi helyzet romlása, így a többi között a véleménynyilvánítás, a békés gyülekezés, valamint a vallás és a lelkiismeret szabadságának megtagadása, továbbá a kisebbségekhez tartozó személyek, különösen a krími tatárok üldöztetése.

Federica Mogherini az Európai Unió nevében felszólított a nemzetközi emberi jogi normák maradéktalan betartására és a nemzetközi jog szerinti más kötelezettségek teljesítésére. Úgy fogalmazott, hogy ki kell vizsgálni minden olyan esetet, amelyben - a többi között elhurcolt és eltűnt személyek esetében, kínzások és gyilkosságok révén - emberi jogok sérültek.

A Krímben 2014 februárjában jelöletlen egyenruhát viselő, minden valószínűség szerint orosz katonák jelentek meg, és ellenőrzésük alá vonták a stratégiai jelentőségű létesítményeket. Oroszország hivatalosan következetesen tagadja, hogy beavatkozott volna.

Márciusban a nemzetközi közösség által el nem ismert népszavazást tartottak a félszigeten, melyen a szavazók elsöprő többsége az Oroszországhoz való csatlakozás mellett foglalt állást. A terület elcsatolásáról - amelyet a nemzetközi közösség azóta sem ismer el - két évvel ezelőtt, 2014. március 18-án írták alá a megállapodást.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com