A NATO-tagországok többségében emelkednek idén a védelmi kiadások

A NATO-tagországok többségében emelkednek idén a védelmi kiadások, habár a szövetség katonai költségvetésének még mindig az Egyesült Államok adja csaknem a háromnegyedét - közölte hétfőn közzétett helyzetértékelésében a szervezet.

A NATO friss előrejelzése szerint idén a szövetség huszonnyolc tagállama közül huszonháromban nőnek a védelmi kiadások. Az előző évhez képest 2016-ban mintegy 3 százalékkal emelkedik a tagországok összesített katonai költségvetése.

nato

A tagállamok korábban vállalták, hogy a hazai össztermék (GDP) legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fogják fordítani. Ezt idén öt tagország - az Egyesült Államok, Görögország, Nagy-Britannia, Észtország és Lengyelország - teljesíti a várakozások szerint.

A jelentésben az olvasható, hogy az Egyesült Államok által katonai célokra fordított 664 milliárd dollár (mintegy 189 ezer milliárd forint) teszi ki 2016-ban a teljes költségvetés 72 százalékát. Ezt Nagy-Britannia követi 6,6, Franciaország 4,7 és Németország 4,4 százalékkal.

Az észak-atlanti szövetség értékelése szerint Magyarország a GDP 1,01 százalékát fogja védelmi célokra fordítani 2016-ban, ami nagyjából 353 milliárd forintnak felel meg a tavalyi 316 milliárd után. Magyarország katonai kiadásai a NATO összköltségvetésének valamivel több, mint 0,1 százalékát teszik ki idén.

A NATO-tagországok védelmi kiadásai tavaly 0,6 százalékkal nőttek 2014-hez képest. Az ezt megelőző hat évben folyamatosan csökkent a katonai szövetség védelmi költségvetése.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com