Az Európai Parlament megszavazta az Europol jogköreinek bővítését

Az Európai Parlament (EP) túlnyomó többséggel megszavazta szerdán az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) megerősítéséről szóló új jogszabályokat, amelyek tartalmáról már előzetesen egyetértés született az EP és az uniós tagállami kormányokat képviselő tanács között.

Az uniós parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott jogszabályok értelmében az Europol hatékonyabban veheti fel a harcot a terrorizmus, a kiberbűnözés és más súlyos bűncselekmények ellen.

európai parlament

A változtatások egyik legfontosabb eleme, hogy a szervezet gyorsabban tud majd specializált egységeket összeállítani az adott veszélyek elhárítására.

Az Europol a gyorsabb reagálás érdekében közvetlenül tud majd információkat cserélni cégekkel és civil szervezetekkel, jogában áll majd információkat kérni a közösségi oldalaktól a terrorista propagandát terjesztők lenyomozásához, illetve közvetlenül felkérheti például a Facebookot a dzsihadista tartalmakat megjelenítő oldalak törlésére. Ezt eddig csak a nemzeti hatóságokon keresztül lehetett intézni.

Az elfogadott módosítások ösztönözni fogják a nemzeti rendőrségek közötti szorosabb együttműködést, és arra fogják sarkallni a tagállamokat, hogy ellássák a szervezetet a kellő információkkal.

Az információmegosztás fokozása érdekében az Europol éves jelentést készít az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság számára a tagállamoktól kapott adatok alapján.

"Az Europolra vonatkozó új szabályok segíteni fogják az európai polgárok biztonságának növelését" - mondta Agustín Díaz de Mera néppárti képviselő.

Az EP tájékoztatása szerint a kibővített mandátum mellé megerősített adatvédelmi biztosítékok és olyan eszközök is társulnak, amelyek garantálják a demokratikus felügyeletet.

A rendőrségi együttműködési szervezet megerősítéséről a tavaly novemberi párizsi terrortámadások után jutottak elvi megállapodásra az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament képviselői.

Az új szabályok 2017. május 1-jén lépnek hatályba.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com