Balczó az Oroszország elleni szankciók felszámolását javasolta az EP-ben

Az Oroszország elleni európai uniós szankciók felszámolását javasolta Balczó Zoltán, a Jobbik európai parlamenti (EP-) képviselője a szerda éjszakába nyúlt brüsszeli plenáris EP-ülésen, az úgynevezett egyperces (régebben napirend előtti) felszólalások során.

A képviselő szerint a szankciók bevezetésének az volt a célja, hogy gyengítsék az orosz gazdaságot és Vlagyimir Putyin elnök pozícióját.

balczó zoltán

Ezeket a célokat azonban nem sikerült elérni: az oroszok az EU-val folytatott kereskedelmet pótolták más partnerekkel, részben pedig saját termelésre álltak át. Ugyanakkor sok uniós tagországnak komoly veszteséget okoztak a szankciók - tette hozzá Balczó. "Zárójelben" megjegyezte: "Németország azért ügyesen megoldja a Gazprommal az Északi Áramlat-2 megépítését".

A jobbikos EP-képviselő azt mondta, hogy a migránsáradat megoldásának egyik eleme a szíriai helyzet stabilizálása lenne. Utalt arra, hogy az EP-ben is elhangzott: ehhez Oroszország bevonására, a vele való együttműködésre is szükség lenne.

"Úgy ítélem meg, hogy egy ilyen fontos együttműködéshez a politikai légkört is segítené az egyébként be nem vált és eredménytelen szankcióknak a felszámolása" - jelentette ki Balczó Zoltán.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com