Brit EU-népszavazás - A kérdés módosítását javasolja a brit választási bizottság

A brit EU-tagságról tervezett népszavazás kérdésének módosítását javasolta kedden a brit választási bizottság, azzal az érvvel, hogy a törvénytervezetben jelenleg szereplő kérdésfeltevés módja részrehajlónak tekinthető.

A brit választóknak a referendumról szóló jelenlegi jogszabályi javaslat alapján arra a kérdésre kellene igennel vagy nemmel válaszolniuk, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja "maradjon-e".

II-erzsebet

A választási bizottság kedden ismertetett, országos konzultáció eredményeként kidolgozott állásfoglalása szerint azonban ezt a kérdésfeltevést az a kifogás érheti, hogy részrehajló a jelenlegi helyzet, vagyis Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartása javára.

A testület indítványa szerint ezért a szavazólapra kerülő kérdést úgy kellene kiegészíteni, hogy "az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon-e (...), vagy pedig lépjen ki az Európai Unióból". A két kérdés egymás alatt szerepelne a szavazólapon, így a választóknak nem egy kérdésre kellene igennel vagy nemmel válaszolniuk, hanem két lehetőség közül kellene választaniuk.

A választási bizottság szerint ezzel elhárulhatnának a semlegességgel kapcsolatos aggályok, ugyanakkor a kérdésfeltevés módja továbbra is egyértelmű és érthető lenne.

A brit kormány máris közölte, hogy elfogadja a választási bizottság javaslatát, és ennek megfelelő tervezetmódosítást terjeszt az alsóház elé.

A brit EU-népszavazás törvénytervezetének vitája a jövő héten kezdődik, amikor véget ér az alsóház nyári törvényalkotási szünete.

David Cameron brit miniszterelnök két éve jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt az idei választások után kormányon marad, 2017 végéig népszavazást tartanak Nagy-Britannia EU-tagságának sorsáról.

A Konzervatív Párt váratlan fölénnyel megnyerte a május 7-ei parlamenti választásokat, és a brit EU-tagságról döntő népszavazás törvénytervezete be is került az új brit kormány idei törvényalkotási programjába, amelyet II. Erzsébet királynő ismertetett május végén a parlament felső kamarájában, a Lordok Házában.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com