Brüsszel szerint a Google visszaél piaci fölényével

Hivatalos döntést hozott szerdán az Európai Bizottság, amelyben arra az álláspontra helyezkedik, hogy a Google amerikai internetes vállalat visszaél a keresőszolgáltatások piacán élvezett fölényével, hogy saját kereskedelmi szolgáltatását juttassa előnyhöz.

googleA bizottság szerint a Google szisztematikusan saját szolgáltatását részesíti előnyben az általános keresési találatok között a kereskedelmi jellegű kereséseknél.

Margrethe Vestager versenypolitikai biztos elmondta, hogy a domináns piaci helyzet önmagában nem jogellenes, ám a bizottság úgy véli, hogy az amerikai vállalat az egyik piacon, a keresőszolgáltatások versenyében élvezett elsőségét arra igyekszik felhasználni, hogy egy másik piacon, az internetes kiskereskedelem területén versenyelőnyhöz jusson.

Brüsszel szerint azzal, hogy a Google a Google Shopping találatait kiemelt helyen szerepelteti a keresési találatok között, eltereli a fogyasztókat versenytársaitól, potenciálisan megkárosítva a vásárlókat és korlátozva a versenyt. A bizottság szerint a Google-nek ugyanúgy kellene kezelnie a versenytársak termék-összehasonlítást lehetővé tevő szolgáltatását, mint a sajátját.

A Google több javaslatot is tett a brüsszeli kifogások orvoslására, ám a bizottság egyik ajánlatot sem találta kielégítőnek a probléma megoldására.

A Google-nek tíz hete van, hogy hivatalosan válaszoljon az Európai Bizottság állításaira. A versenyjogi biztos kiemelte, nem arról van szó, hogy az európai hatóság azért járna el a Google ellen, mert az amerikai, illetve mert a keresőcég több amerikai versenytársa is panaszt tett Brüsszelben.

Ha a bizottság végül úgy dönt, hogy bírságot szab ki a Google-ra, az az uniós jog értelmében a 66 milliárd dolláros forgalmú vállalat bevételeinek 10 százalékát is elérheti.

A vállalat a bejelentést követően saját blogján reagált a vádakra. A bejegyzésben azt írják, hogy azok az állítások, amelyek szerint a cég kárt okozott a fogyasztóknak vagy versenytársainak, eddig mind hamisnak bizonyultak.

A Google szerint ugyanis valóban az övék a legnépszerűbb keresőszolgáltatás Európában, ám az emberek több más módon is hozzájuthatnak az általuk keresett információhoz.

Ezzel párhuzamosan a brüsszeli testület egy másik, ettől független részletes vizsgálatot is elindított a Google ellen, amellyel azt szeretné feltárni, hogy az Android operációs rendszerrel kapcsolatos megállapodások révén korlátozta-e a versenyt, vagy visszaélt-e piaci helyzetével a mobileszközök operációs rendszereinek piacán.

A bizottság azt gyanítja, hogy a Google, cserébe azért, hogy a készülékgyártók rendelkezésére bocsátja az Androidot, amit azután ők a termékeikre telepíthetnek, kikötötte, hogy csak saját alkalmazásait lehet előtelepíteni az androidos készülékekre, illetve a nyílt forráskódú operációs rendszert nem lehet úgy továbbfejleszteni, hogy az versenytársat jelenthessen az eredeti terméknek, vagy az operációs rendszerben, és ezzel kizárólagosságot biztosított saját applikációinak.

Ennek a vizsgálatnak nincs jogilag kötelező határideje, az eljárás addig tart, míg a bizottság meg nem győződik arról, hogy a Google-lal szemben felhozott panaszok, vádak megállják-e a helyüket.

MTI

Hozzászólások


Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...


Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

A budapesti Virtual Solutions Kft., a szentesi Tonosoft Orvostechnikai és Kutatás-Fejlesztési Kft., és a felsőzsolcai Stringbike Kft. is részesül az Európai Bizottság "Horizont 2020" nevű kis- és közé...

Nem született megállapodás Vallóniában a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról

Nem született megállapodás Vallóniában a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról

A hétfői tárgyalásokon nem született megállapodás Belgium francia nyelvű vallon tartományában a az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról vagy annak el...

Az EU hétfő estig adott időt Belgiumnak a CETA elfogadására

Az EU hétfő estig adott időt Belgiumnak a CETA elfogadására

Hétfő estig adott határidőt az Európai Unió a belga szövetségi kormánynak a Kanadával megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) elfogadására, máskülönben lemondják a jövő hétre tervezett EU-Kanad...

Martin Schulz: az unióból való kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépés eljárásának beindításával

Martin Schulz: az unióból való kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépés eljárásának beindításával

Az Európai Unióból történő kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépési eljárás beindításával - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az uniós országok állam- és kormányfői...

http://ujhazak.com