EP-képviselők kötelezővé tennék a tej- és hústermékek származási helyének feltüntetését

Az Európai Parlament (EP) képviselői a csütörtöki plenáris ülésükön elfogadott nem kötelező érvényű állásfoglalásban azt javasolták, hogy a tej- és hústermékek címkéin kötelező legyen feltüntetni a származási országot is.

Az EP-képviselők szerint a tej- és hústermék valamennyi fajtáján a származási ország vagy az eredet helyének kötelező és egységes feltüntetése átláthatóbbá tenné az élelmiszerellátási láncot, ami erősítené a fogyasztói bizalmat.

000

Emellett arra tettek javaslatot, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok vegyék fontolóra azt is, hogy a származási ország vagy az eredet feltüntetését terjesszék ki más, egyetlen összetevőből álló termékekre is.

Véleményük szerint a korábbi visszaélésekre való tekintettel az élelmiszerlánc átláthatóbbá tétele és az európai fogyasztók jobb tájékoztatása érdekében kötelezővé kellene tenni a feldolgozott élelmiszerekben található hús származási helyének feltüntetését is.

MTI

Hozzászólások


Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...


Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

A budapesti Virtual Solutions Kft., a szentesi Tonosoft Orvostechnikai és Kutatás-Fejlesztési Kft., és a felsőzsolcai Stringbike Kft. is részesül az Európai Bizottság "Horizont 2020" nevű kis- és közé...

Nem született megállapodás Vallóniában a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról

Nem született megállapodás Vallóniában a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról

A hétfői tárgyalásokon nem született megállapodás Belgium francia nyelvű vallon tartományában a az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról vagy annak el...

Az EU hétfő estig adott időt Belgiumnak a CETA elfogadására

Az EU hétfő estig adott időt Belgiumnak a CETA elfogadására

Hétfő estig adott határidőt az Európai Unió a belga szövetségi kormánynak a Kanadával megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) elfogadására, máskülönben lemondják a jövő hétre tervezett EU-Kanad...

Martin Schulz: az unióból való kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépés eljárásának beindításával

Martin Schulz: az unióból való kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépés eljárásának beindításával

Az Európai Unióból történő kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépési eljárás beindításával - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az uniós országok állam- és kormányfői...

http://ujhazak.com