Europol: az embercsempész-hálózatok bevétele tavaly elérhette az 5-6 milliárd dollárt

Az Európába érkező migránsok mintegy 90 százaléka veszi igénybe embercsempész-hálózatok segítségét az útja során, s ezzel ezen bűnözői csoportok bevétele tavaly elérhette az 5-6 milliárd dollárt - olvasható az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) kedden közzétett jelentésében.

Az Interpollal közösen készített helyzetértékelésből kiderült, hogy 2015-ben nagyjából egymillió ember jutott be illegálisan az Európai Unió területére, túlnyomó többségük embercsempészek segítségével, akiknek átlagosan 3200-6500 dollárt fizettek.

europol

A friss jelentésben azt írták, hogy az embercsempészet ezzel egyike lett a legjövedelmezőbb szervezett bűnözői tevékenységeknek Európában.

A dokumentum szerint a migrációs nyomás további fokozódása várható, egyedül Líbiában mintegy 800 ezren várnak arra, hogy elinduljanak az öreg kontinensre.

Mint írták, fel kell készülni az új migrációs útvonalak létrejöttére, az embercsempészek ugyanis gyorsan alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. Az elemzők szerint a határellenőrzések megerősítése nyomán népszerűbbé fog válni a hamis dokumentumokkal történő légi utazás.

Az Európába érkező bevándorlók jelentős része ki van téve különböző visszaéléseknek, ide értve a szexuális kizsákmányolást is, ugyanis mielőbb rendezniük kell az embercsempészek felé fennálló tartozásaikat - írták az értékelésben.

A jelentést készítő szakemberek szerint bár nincsen bizonyított kapcsolat az embercsempészet és a terrorizmus között, megnőtt a kockázata annak, hogy a külföldön harcoló terroristák a migrációs áradatot kihasználva próbáljanak Európába jutni.

Az Europol igazgatója hangsúlyozta, az embercsempész-hálózatok felszámolásához fontos alaposan feltérképezni ezek működését. "A helyzetértékelés világos üzenetet küld az uniós tagállamoknak: a leghatározottabban fel kell vennünk a harcot ezen hálózatok ellen" - tette hozzá Rob Wainwright.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com