• -6 ℃ / 3 ℃

Görög adósság - Az Eurócsoport új javaslatokat vár Görögországtól

Az eurózóna tagállamainak pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport új javaslatokat vár Görögországtól - tudatta hétfőn, a vasárnapi népszavazás eredményének ismeretében a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata.

A közleményből az is kiderül, hogy az Eurócsoport kedden délután 1 órakor ül össze Brüsszelben a helyzet megvitatására. Az eurózóna tagállamai a két mentőcsomag révén Görögország immár legnagyobb hitelezőivé váltak.

Belgicko EÚ summit Tsipras TK

Nem sokkal éjfél előtt Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurócsoport elnöke úgy fogalmazott: az eredmény "nagyon sajnálatos Görögország jövője szempontjából".

Dijsselbloem közölte: tudomásul veszi az eredményt, ám álláspontja az, hogy a görög gazdaság talpra állításához nehéz intézkedésekre és reformokra van szükség.

"Most megvárjuk a görög hatóságok kezdeményezéseit" - hangsúlyozta Dijsselbloem.

A közös pénzt használó országok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját kedden 18 órára hívta össze Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

A szavazatok összesítését követően a görögországi népszavazáson a választók 61,31 százaléka szavazott arra, hogy Görögország utasítsa el a hitelezők által javasolt reformintézkedéseket, amelyekért cserébe Athén hozzájuthatott volna a június végén lejárt mentőprogramban akkor még számára elérhető összeghez.

A januárban hivatalba lépett, a radikális baloldali Sziriza által vezetett görög kormány elsődleges követelése, hogy a hitelezők enyhítsenek Athén adósságterhein.

MTI

Hozzászólások


Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...


Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

A budapesti Virtual Solutions Kft., a szentesi Tonosoft Orvostechnikai és Kutatás-Fejlesztési Kft., és a felsőzsolcai Stringbike Kft. is részesül az Európai Bizottság "Horizont 2020" nevű kis- és közé...

Nem született megállapodás Vallóniában a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról

Nem született megállapodás Vallóniában a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról

A hétfői tárgyalásokon nem született megállapodás Belgium francia nyelvű vallon tartományában a az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról vagy annak el...

Az EU hétfő estig adott időt Belgiumnak a CETA elfogadására

Az EU hétfő estig adott időt Belgiumnak a CETA elfogadására

Hétfő estig adott határidőt az Európai Unió a belga szövetségi kormánynak a Kanadával megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) elfogadására, máskülönben lemondják a jövő hétre tervezett EU-Kanad...

Martin Schulz: az unióból való kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépés eljárásának beindításával

Martin Schulz: az unióból való kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépés eljárásának beindításával

Az Európai Unióból történő kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépési eljárás beindításával - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az uniós országok állam- és kormányfői...

http://ujhazak.com