Július 13-án ismét összeül a NATO-Oroszország Tanács

Közel kétéves szünet után július 13-án második alkalommal is összeül a NATO-Oroszország Tanács, amely Moszkva ukrajnai beavatkozása miatt fagyasztotta be az ülésezést 2014 nyarán - jelentette be az észak-atlanti szövetség szerdán.

A Brüsszelben megrendezett, nagyköveti szintű tanácskozásnak az ukrán válság és az afganisztáni helyzet kérdése lesz a középpontjában.

2_11_0

A résztvevők emellett a katonai tevékenységek átláthatóságát és kockázatcsökkentését is megvitatják majd.

Jens Stoltenberg, a katonai szervezet főtitkára közölte, hogy az Oroszországgal folytatott gyakorlati együttműködés továbbra is fel van függesztve, de nyitva szándékoznak tartani a csatornákat a politikai párbeszéd előtt.

Miközben a Nyugat és Oroszország továbbra is szemben állnak egymással Ukrajnát illetően, az ismételt találkozó szakértők szerint azt jelentheti, hogy a felek hajlandóságot mutatnak a viszony javítására.

A bizalomépítés jegyében 2002-ben létrehozott NATO-Oroszország Tanács kétéves szünet után áprilisban ülésezett először. A párbeszédet 2014 márciusát követően fagyasztották be, mert Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet.

A Nyugat azzal vádolja Moszkvát, hogy a Krím félszigetet a nemzetközi jog megsértésével csatolta el Ukrajnától, illetve hogy Oroszország szeparatista erőket támogat Kelet-Ukrajnában.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com