Tőkés László: el kell érni, hogy Románia vegye komolyan vállalásait

El kell érni, hogy Románia vegye komolyan az uniós csatlakozásakor vállalt kötelezettségeit, és tartsa be az egyházi ingatlanok visszaadására tett ígéreteit - mondta Brüsszelben Tőkés László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője az uniós parlamentben a kommunista országokban elkobozott ingatlanok nem rendezett visszaadásával kapcsolatban kedden tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Kiemelte: Románia uniós csatlakozásának feltétele volt az igazságügyi reform, amelynek részét képezte az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése is.Ezt a román állam a mai napig nem teljesítette maradéktalanul.Mára sikerült elérni, hogy a Romániáról szóló uniós országjelentésekbe bekerült az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügye is - mondta.

tőkés lászló

A képviselő arról tájékoztatott, hogy 2140 egyházi ingatlant érint a restitúció ügye.Ezek nagyjából a feléről született döntés, ugyanakkor az ingatlanoknak alig egyharmada került vissza jogos tulajdonosaikhoz, mert a döntést megtámadta a román állam - emelte ki.

Kijelentette: "sántít az uniós demokrácia gyakorlása", Romániával elnézőbb az unió, mint más országokkal, ezért a kérdést nem kellő módon és mértékben követi figyelemmel az illetékes bizottság.
Ezért volt szükség arra, hogy második alkalommal, 2012-ben újból petíciót nyújtsanak be a romániai restitúció ügyében - emelte ki a képviselő.

"Ezzel szeretnénk rákényszeríteni Romániát, hogy vegye komolyan és tegyen konkrét lépéseket az ügyben" - tette hozzá.

A képviselő elmondta: Erdély mindig hagyományőrző régió volt, ezért ragaszkodik ma is temetőihez, iskoláihoz, ingatlanjaihoz, valamint megőrizte szinte teljes egészében a felekezeti oktatás rendszerét.Jelenleg is több mint ezer olyan iskolája van az erdélyi református egyháznak, amelyet a román államnak vissza kellett volna szolgáltatnia.

A magyar közösséget kisebbségiként fokozott mértékben sújtja az ingatlanok visszaadásának elmaradása - húzta alá Tőkés László.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke elmondta, hogy a romániai magyar egyházi ingatlanok visszaadásának ügyében beadott petíciót a petíciós bizottság befogadta, amely levelében arra hívta fel a román államot, hogy végezzen felülvizsgálatot az ügyben, mivel eddigi kötelezettségeinek nem tett eleget.

Lomnici arról tájékoztatott, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium hányattatott ügye is petíció formájában került az Európai Parlament petíciós bizottsága elé.
Hozzátette, hogy az erdélyi magyar egyházi ingatlanok rendezetlen kérdése nagymértékben érinti az ugyancsak kisebbségben élő romákat is, mert az ő céljaikat is szolgálják az egyházi tulajdonban lévő gyermekotthonok, szeretetházak.

A keddi kerekasztal beszélgetésről elmondta, hogy azzal nyomást kívánnak gyakorolni a román államra, annak érdekében, hogy kezdjék meg az érdemi tárgyalásokat.

Sógor Csaba (RMDSZ) európai parlamenti képviselő hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak Románia, hanem Szlovákia esetében is vannak megoldatlan problémák.A kollektív bűnösséget kimondó, jelenleg is a szlovák jogrend részét képező Benes-dekrétumok kérdését nem szabad szó nélkül hagyni, az azokról való tárgyalásokat újra napirendre kell tűzni - húzta alá a képviselő.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát beszédében a szlovákiai Oroszváron található egykori Lónyai-kastély rendezetlen ügyével kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az akkori jogi viszonyoknak megfelelően végrendeletileg hagyta a bencés rendre a kastélyt az ingatlan és a kapcsolódó földterületek volt tulajdonosa.

A csehszlovák állam azonban azt a Benes-dekrétumokra való hivatkozással elkobozta és 1990 után sem szolgáltatta vissza jogos tulajdonosának, a bencés kongregációnak.A Pannonhalmi Bencés Főapátság petícióval fordult az Európai Parlamenthez, majd az elmúlt választási időszakban történt elutasítás után az Európai Unió luxemburgi bírósága elé vitte az ügyet - mondta.

A főapát hozzátette, hogy az ingatlan jelenleg Szlovákiához, a hozzá tartozó major Ausztriához tartozik.Utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy a területet évtizedek óta fennakadás nélkül használhatja az ezer éves magyar bencés közösség.

Kiemelte: azért fordul az Európai Unióhoz, hogy hangot adjon annak, hogy a pannonhalmi bencés apátság nem jut jogos örökségéhez és fel kívánja hívni Európa figyelmét arra, hogy uniós jogokat sért az ügy megoldatlansága.

MTI

Hozzászólások


Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...


Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

A budapesti Virtual Solutions Kft., a szentesi Tonosoft Orvostechnikai és Kutatás-Fejlesztési Kft., és a felsőzsolcai Stringbike Kft. is részesül az Európai Bizottság "Horizont 2020" nevű kis- és közé...

Nem született megállapodás Vallóniában a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról

Nem született megállapodás Vallóniában a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról

A hétfői tárgyalásokon nem született megállapodás Belgium francia nyelvű vallon tartományában a az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról vagy annak el...

Az EU hétfő estig adott időt Belgiumnak a CETA elfogadására

Az EU hétfő estig adott időt Belgiumnak a CETA elfogadására

Hétfő estig adott határidőt az Európai Unió a belga szövetségi kormánynak a Kanadával megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) elfogadására, máskülönben lemondják a jövő hétre tervezett EU-Kanad...

Martin Schulz: az unióból való kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépés eljárásának beindításával

Martin Schulz: az unióból való kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépés eljárásának beindításával

Az Európai Unióból történő kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépési eljárás beindításával - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az uniós országok állam- és kormányfői...

http://ujhazak.com