További eljárás szükséges Gyattyán György cégének ügyében az Európai Unió Bírósága szerint

Nem tekinthető adóelkerülésnek az, hogy Gattyán György cége a livejasmin.com internetes erotikus oldal működtetését egy másik uniós tagországba helyezte át azért, mert ott alacsonyabb az áfakulcs.

Ugyanakkor a magyar hatóságok részéről sem ellentétes az uniós joggal a nyomozás érdekében történt lehallgatás, vagy az elektronikus levelezés lefoglalása sem, ha az arányosság elvét betartották - állapította meg az Európai Bíróság csütörtökön közzétett ítéletében.

európai bíróság

A luxembourgi székhelyű uniós intézmény sajtóközleményben ismertetett ítélete szerint önmagában az a körülmény, hogy valamely lincencszerződést egy másik tagállamban letelepedett társasággal kötöttek meg, amely tagállam a licencbeadó társaság székhelye szerinti tagállaménál alacsonyabb adómértéket alkalmaz, nem tekinthető visszaélésszerű gyakorlatnak.

A bíróság azt is megállapította, hogy nem ellentétes az uniós joggal, ha az adóhatóság egy párhuzamosan folyó és még le nem zárt büntetőeljárás keretében beszerzett bizonyítékokat használ fel, feltéve hogy az uniós jog által biztosított jogokat tiszteletben tartják.

E tekintetben a bíróság azt hangsúlyozta, hogy a kommunikáció lehallgatása, valamint az elektronikus levelezés lefoglalása, amelyet Gattyán György cége, a livejasmin.com internetes erotikus oldalt működtető WebMindLicenses-szel szemben alkalmaztak, a magán és családi élet tiszteletben tartásához való jog gyakorlásába történő beavatkozásnak minősül, így azokat jogszabálynak kell előírnia, valamint azokat az arányosság elvének tiszteletben tartásával kell végrehajtani.

A luxembourgi bíróság szerint a magyar hatóság feladata annak vizsgálata, hogy a jelen ügyben teljesültek-e ezek a követelmények, és az ilyen eszközökkel beszerzett bizonyítékok adóhatóság által történt felhasználása szabályszerűen történt-e. Szintén a magyar bíróság feladata, hogy meggyőződjön arról, hogy a cégnek lehetősége volt e arra, hogy hozzáférjen az említett bizonyítékokhoz, és hogy a cég képviselőjét meghallgassák a bizonyítékokkal kapcsolatban.

Ha a magyar bíróság azt állapítja meg, hogy a Gyattyán György cégének erre nem volt lehetősége, vagy hogy a szóban forgó bizonyítékokat az Európai Unió Alapjogi Chartájának megsértésével szerezték be, vagy ha a bíróság nem jogosult a vizsgálat lefolytatására, a bizonyítékokat ki kell zárnia, a megtámadott határozatot pedig, amennyiben az ebből következően megalapozatlanná válik, hatályon kívül kell helyeznie.

A WebMindLicenses a Magyarország egyik leggazdagabb emberének számító, erotikus szolgáltatásokkal foglalkozó Gattyán György érdekeltségébe tartozó Docler-csoport egyik tagja. Az üzletember 100 százalékos tulajdonában álló cég az erotikus szolgáltatásokat kínáló livejasmin.com weboldalhoz kapcsolódó know-how-t adott bérbe egy Lalib nevű portugál cégnek.

A NAV szerint a WebMindLicenses és a Lalib közötti szerződés célja a magyar adójogszabályok kijátszása volt, és a know-how hasznosításához fűződő döntéseket ténylegesen továbbra is Gattyán hozta meg. A NAV összesen 21,5 milliárd forint adókülönbözet és adóbírság megfizetésére kötelezte a WebMindLicenses céget. A cég ezt a magyar bíróságok előtt vitatja.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com