Lett uniós elnökség: a bizottsági javaslat jó alap egy átfogó migrációs stratégiához

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Bizottság által hétfőn ismertetett 10 pontos terv megfelelő alap egy átfogó stratégiához a migráció kérdésének kezelésére - vélekedett az EU közösségi ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követően kedden Edgars Rinkevics, a miniszterek tanácsának soros elnökségét ellátó Lettország külügyminisztere.bizottA miniszter egyetértett azzal, hogy három területen van szükség fellépésre; az embercsempészek elleni fellépés, a jelenlegi tengeri műveletek megerősítése, valamint az unión kívüli országokkal való szorosabb együttműködés terén.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a tanácskozást követő sajtótájékoztatón arra az álláspontra helyezkedett, hogy a terv minden kérdést megválaszolt, amelyet az Európai Tanács elnöke felvetett, ezért jó vitaalap az unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács számára. Donald Tusk hétfőn döntött úgy, hogy a Földközi-tengeren kialakult migrációs válság miatt csütörtökre rendkívüli uniós csúcsot hív össze.

"Ne kerülgessük a forró kását. A tagállamoknak neki kell veselkedniük és olyan döntéseket és világos intézkedéseket kell hozniuk, amelyek lehetővé teszik, hogy az Európai Unió tagállamain és intézményein keresztül reagálni tudjon erre az óriási kihívásra és emberi tragédiára, amely a Földközi-tengeren van kibontakozóban" - húzta alá a korábbi holland külügyminiszter.

A tanácskozáson a radikalizálódás kérdéséről is szó esett, amivel kapcsolatban Rinkevics arra az álláspontra helyezkedett, hogy a problémát komplex módon kell kezelni. Timmermans kerek perec kijelentette, hogy az EU-ban nincs helye sem megelégedettségnek, sem toleranciának, ha a radikalizálódás kerül szóba.

A holland politikus elmondta, hogy szerinte a radikalizálódás felszámolása csak a diszkrimináció megszüntetésével együtt lehetséges. "Meg kell győződnünk arról, hogy az Európai Unióban egyetlen csoport sem szorul ki az európai társadalomból" - hangoztatta Timmermans, majd hozzáfűzte: az EU léte, fejlődése, gyarapodása akkor lehetséges, ha mindenkinek van benne helye. Ám ha egyes csoportokat, még ha apró kisebbségeket is kiszorítanak belőle, akkor viszont szenvedés és széthullás vár rá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


2 éves fia vezette a motort a mögötte szelfiző apja helyett -videó 18+

2 éves fia vezette a motort a mögötte szelfiző apja helyett -videó 18+

Thaiföldön egy felelőtlen apa elképesztő veszélynek tette ki két éves gyerekét.

Kispolszkit ajándékoztak Tom Hanks számára - videó

Kispolszkit ajándékoztak Tom Hanks számára - videó

Tom Hanks Budapesten több képen is Polski Fiat 126p mellett pózolt.

Sikeres integrációról szóló kampányfilmben szereplő migráns gyilkolt Olaszországban!

Sikeres integrációról szóló kampányfilmben szereplő migráns gyilkolt Olaszországban!

Értelmét vesztette a kampányfilm!

500 millió dollárral lépett le a leváltott gambiai elnök

500 millió dollárral lépett le a leváltott gambiai elnök

Gambia leváltott elnöke távozása előtt csendben kiürítette az államkasszát.

Kecskéi között riszáló boldog farmerből internetes híresség lett – videó

Kecskéi között riszáló boldog farmerből internetes híresség lett – videó

A táncra perdülő gazda egész jó kis rögtönzött előadással lepte meg kecskéit és magát.

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

A bécsi Westbahnhof pályaudvaron szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a migránsok miatt.


Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Az ANSA rossz hírrel szolgált a Franciaországból hazatartó magyar gimnazistákat szállító buszbalesetről

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

http://ujhazak.com