Európai szolidaritásra figyelmeztetett az osztrák szociáldemokrata párt frakcióvezetője

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti: Nem fogadható el, hogy Magyarország, Lengyelország, Szlovákia vagy Románia kivonja magát az európai szolidaritás alól - jelentette ki Andreas Schieder, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) frakcióvezetője, aki elmondása szerint még attól sem riadna vissza, hogy befagyasszák az ezen országoknak szánt uniós pénzek kifizetését.Andreas SchiederA politikus a Der Standard című osztrák újság szombati számában megjelenő interjújában hangsúlyozta, hogy a menekültek jelentette terheket nem viselheti egyedül Ausztria, Svédország és Németország. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetője, Reinhold Lopatka szerdára tervezett budapesti látogatásával kapcsolatban Schieder úgy ítélte meg, hogy a néppárti delegációnak teljes határozottsággal el kellene mondania Orbán Viktor kormányfőnek, hogy mi az elvárás Magyarországgal szemben.

Schieder az osztrák kormánykoalíció nehézségeiről szólva nehezményezte, hogy az ÖVP Orbán Viktorral egyeztet, miközben bírálja az osztrák kancellárt, amiért német kereszténydemokrata politikusokkal keresi a megoldást. A politikus véleménye szerint a spielfeldi határnál zajló kerítésépítés csupán "szimbolikus" tett, amivel nem lehet megoldani a problémát, ehelyett nemzetközi összefogásra van szükség.

Reinhold Lopatka néppárti frakcióvezető az újság pénteki számában megjelent interjújában kijelentette: csekély elvárásai vannak már az uniós megoldásokkal kapcsolatban. Az uniós politika, a szolidaritás és a kompromisszumkeresés a menekültkérdés megoldásában kudarcot vallott, hiszen a migránsválság megmutatta az unió lehetőségeinek határait - mondta.

Úgy látja, hogy az osztrák kancellár szívesebben szerepel az európai politikai életben, és ezzel kibújik a menekültügyi kérdés ausztriai megoldásának felelőssége alól. Lopatka szerint a kerítés építése az ottlakók biztonságérzetének megerősítése miatt is fontos, valamint hozzájárul a menekültek rendezett irányításához.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com