Feleségül vette a lányt, akit megerőszakolt

Szexuálisan bántalmazott két katonatiszt egy 21 éves fiatal lányt, akinek a családja azonnal a rendőrségre rohant, majd meglepő alkut kötött.wedding
Nemi erőszakot követett el két fiatal katonatiszt Uttar Pradesh államban egy 21 éves lányon, akit a szállodába csaltak. Az erőszakról felvétel is készült, amit mobiltelefonnal rögzítettek, ezért a két katona nem is tagadta a bűnösségét, amikor letartóztatták őket.

A két erőszaktevő ekkor felajánlotta az áldozat családjának, hogy fizetnek, ha azok visszavonják a feljelentést. A családnak azonban jobb ötlete támadt. Ők azt ajánlották, hogy a két katona vegye feleségül a 21 éves lányt, és annak 19 éves húgát.

A két gyanúsított belement a dologba. Közülük az idősebb elvette a megerőszakolt lányt, míg a fiatalabb a húgot. A nász azonban nem volt hagyományos, hiszen a vőlegények nem lehettek ott, mert őket csak az érvényes házassági okmány bemutatása után engedte szabadon a rendőrség.

Az indiai sajtó arról már nem számolt be, hogy mégis milyen lehet a házasélete az ifjú pároknak, valamint arról sem írtak, hogy a katonaság igényt tart-e két erőszaktevő szolgálatára. A hírekben még csak annyi szerepelt, hogy a tetteseknek nem kell bíróság elé állniuk, mert a nászt kierőszakoló család, megelégszik ennyi elégtétellel.

(Forrás: asiaport.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com