Feltehetően iszlamista támadás történt egy vegyi üzem ellen Franciaországban

Egy ember meghalt és kettő könnyebben megsebesült egy feltehetően iszlamista merényletben pénteken egy vegyi üzemben, a közép-franciaországi Lyonhoz közeli Saint-Quentin-Fallavier-ban - közölték rendőrségi források.isisplüssA francia nyomozók a vegyi üzem kerítésére erősítve találták meg annak az embernek a levágott fejét, aki a merénylet halálos áldozata. Az arcán arab nyelvű feliratok voltak - közölték meg nem nevezett tisztségviselők.
Az egyebek között gázpalackokat gyártó Air Products amerikai céget az első feltételezések szerint egy vagy két férfi támadta meg délelőtt 10 óra magasságában a Lyontól mintegy húsz kilométerre található ipari zónában.

A tettes vagy tettesek egy gépkocsival törtek be a telep udvarára, és akkor történt a robbanás, amelyben két helybeli ember könnyebben megsérült. Egyes források szerint az egyik támadó kezében iszlamista zászlót lengetett.
A hatóságok egy tettest őrizetbe vettek.

Egy helyi lap információi szerint egy 30 éves férfiról van szó, akit a titkosszolgálat már korábban megfigyelt. A rendőrség ezt nem erősítette meg, hanem azt közölték, hogy a férfinél nincsenek személyi okmányok. A környékbeli üzemek dolgozói a France Info hírrádióban elmondták: egyetlen robbanást hallottak 10 óra körül, lövéseket nem.
Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított nyomozást.

Manuel Valls kormányfő elrendelte Lyon környékén minden "kényes hely" védelmének a megerősítését. Bernard Cazeneuve belügyminiszter, aki délelőtt a környéken tartózkodott, már megérkezett a helyszínre és délután sajtótájékoztatót tart.

A Brüsszelben tartózkodó Francois Hollande államfő jelezte: azonnal visszaindul Párizsba, ahol délutánra összehívta a védelmi tanács ülését. Az elnök azt mondta: azonosították a feltételezett elkövetőt. A francia hírtelevíziók szerint a férfi megmondta a nevét a rendőröknek.

A támadásra fél évvel azután került sor, hogy Párizsban iszlamisták 17 halálos áldozattal járó merénysorozatot hajtottak végre. Január 7-én a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségében 12 embert lőtt le két merénylő, másnap egy harmadik dzsihadista egy rendőrnőt lőtt le egy külvárosban, majd harmadnap túszokat ejtett egy zsidó élelmiszerboltban, akik közül négyet meggyilkolt. A kommandósok őt és a másik két menekülésben lévő terroristát is tűzharcban megölték.

A fővárosban azóta a legmagasabb a terrorkészültség, mintegy 310 épületet védenek katonák, s a hatóságok többször is jeleztél, hogy nagyon magas a fenyegetettség az egész országban. Legutóbb áprilisban vettek őrizetbe egy algériai diákot, aki a gyanú szerint a templomok ellen tervezett merényletet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com