Folyamatosan növekszik Hillary Clinton támogatottsága

Folyamatosan növekszik Hillary Clinton támogatottsága az amerikai választópolgárok körében - derült ki újabb közvélemény-kutatásokból.

A demokraták elnökjelöltjének támogatottságáról naponta tesznek közzé felméréseket, és az eredmények folyamatos erősödést jeleznek. A CNN/ORC felmérése szerint Clinton kedden már 9 százalékponttal vezetett republikánus párti vetélytársa, Donald Trump előtt (az előbbit a megkérdezettek 52, ez utóbbit a 43 százaléka támogatta). Előző nap még hat százalékpontos volt a különbség Clinton javára.

hillary_clinton-e1457525479439

Kedden délelőtt a Clinton-kampány törzse közleményben hozta nyilvánosságra, hogy egyedül júliusban 90 millió dollár felajánlás, támogatás érkezett a kampány számlájára, s ennek fele új adományozóktól érkezett. A 90 millió dollárból hatvanhárom milliót közvetlenül Clinton kampányára ajánlottak fel, a többi pénz pedig a többi demokrata párti képviselő-, illetve szenátorjelölt kampányát segíti.

Kedden reggel Richard Hanna New York-i republikánus képviselő bejelentette, hogy a novemberi elnökválasztáson Hillary Clintonra voksol majd. Ő az első republikánus politikus, aki "átszavaz" a demokratákra. Hanna már korábban jelezte, hogy valószínűleg nem szavaz saját pártja elnökjelöltjére, Donald Trumpra, de a New York-i Syracuse városának lapjában kedden megjelentetett vezércikkében leszögezi: végérvényesen döntött és Clinton mellé áll.

"Számomra nem elég, hogy egyszerűen ne értsek egyet Trump megjegyzéseivel, úgy gondolom, hogy ő alkalmatlan az elnökségre".

Hanna bejelentésére egy nappal azt követően került sor, hogy Donald Trump az ohiói Columbusban kampányolva Hillary Clintont "ördögnek" nevezte és kijelentette, hogy szerinte a novemberi elnökválasztást "elcsalhatják".

Hétfőn Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke arra figyelmeztetett, hogy néhány republikánus politikus a demokratákkal kacérkodik.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com