• 0 ℃ / 0 ℃

Franciaország határellenőrzést vezet be egy hónapra

Franciaország határellenőrzést vezet be megközelítőleg egy hónapra az ENSZ klímakonferenciája miatt, amelyet november 30. és december 11. között rendeznek meg Párizsban - közölte pénteken Bernard Cazeneuve belügyminiszter az RMC rádióban.pollution sA tárcavezető a terrorfenyegetettséggel és a közrend megzavarásának kockázatával indokolta a döntést.
"Ez egyáltalán nem jelenti Schengen felfüggesztését, hiszen annak egyik cikkelye lehetőséget biztosít az államoknak (a határellenőrzés visszaállítására) olyan rendkívüli körülmények esetén, mint amilyen a COP21" - mondta.

A klímakonferencia megnyitójára több mint nyolcvan állam- és kormányfő - köztük az amerikai és a kínai elnök -, valamint 160 külföldi delegáció hivatalos Párizsba. A miniszter elutasította azt a feltételezést, hogy a migrációs válságnak köze lenne a határellenőrzés ideiglenes visszaállításához.

"Amit átjárhatatlanná kell tenni, vagy legalábbis jobban ellenőrizni, azok az Európai Unió külső határai" - hangsúlyozta. "Ha nem vagyunk képesek ellenőrizni, nem fogjuk tudni tartósan befogadni azokat, akiket megillet a menekültstátus Európában, és hamarosan nem leszünk képesek fenntartani a szabad áramlást (a schengeni övezeten) belül" - tette hozzá.

A schengeni övezeten belüli ideiglenes határellenőrzés visszaállítására egy országnak a közrend és a belbiztonság súlyos fenyegetettsége esetén fél évre, vagy váratlan esemény esetén maximum öt napra van lehetősége, a többi tagállammal lefolytatott egyeztetést követően.

Az intézkedést eddig évente kétszer-háromszor léptették életbe . 2011-ben például, a G20-as csoport cannes-i csúcstalálkozójakor Franciaország, tavalyelőtt pedig, a labdarúgó Európa-bajnokság idejére Lengyelország állította vissza a határellenőrzést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

A Tinderen talált párját ölte meg Lavinia Woodward, akinek nem szeretné elszúrni a jövőjét a bíró.

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Az osztrák parlament megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében tilos lesz burkát hordani.

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Németországban az adófizetők tartják le a rekordszámú migránst, akik nem akarnak integrálódni.

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

A tanárnak az állásába került az iskola szerint is elfogadhatatlan viselkedés.

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

A 10 éves kislány a rendőrséget hívta fel, ám az ügyeletes nem hitt neki és rátette a telefont.

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

A bűncselekményt elkövető fiatalkorú migránsokat elküldenék Afrikába.


Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Egy FBI-os ügynöknő beleszeretett a terroristába, aki után nyomoznia kellett volna.

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

Hosszú időre eltűnt gyerekek, akiket élve találtak meg.

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

A buszsofőr észre sem vette, hogy menet közben kizuhant egy gyerek a főútra.

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nagy felháborodást keltett az ENSZ legutóbbi döntése a nők jogainak képviselése ügyében.

http://ujhazak.com