Franciaországi légikatasztrófa - A másodpilóta "megszállottja" volt a francia Alpoknak

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája megszállottja volt a francia Alpoknak, jól ismerte a katasztrófa helyszínét, amelyet vitorlázórepülővel korábban többször is átrepült - mondták a férfi németországi vitorlázórepülő egyesületének tagjai szombaton a Le Parisien című francia napilapnak.germanwingsA montabauri egyesületi tagok szerint Andreas Lubitz többször is járt a baleset helyszínétől légvonalban néhány percre található Sisteron repülőklubjában. "Andreas részt vett foglalkozásokon a provence-i Alpokban. Szenvedélyesen szerette, sőt megszállottja volt az Alpoknak.

Bizonyos vagyok abban, hogy ismerte a katasztrófa helyszínét, mivel vitorlásrepülővel már átrepülte" - mondta Dieter Wagner. A férfi ugyanakkor nem gondolja, hogy a másodpilóta szándékosan választotta ki ezt a helyszínt a repülőgép megsemmisítésére.

"Honnan tudta volna előre, hogy a kapitány pont ezen a helyen fog kimenni a pilótafülkéből?" - tette hozzá a France2 közszolgálati televíziónak adott interjúban. Francis Kefer, a sisteroni repülőklub tagja az I-télé francia hírtelevízióban megerősítette, hogy Andreas Lubitz 1996 és 2003 között eleinte a családjával, majd a montabauri egyesület tagjaként rendszeresen járt nyaralni a francia Alpokba.

A baleset helyszínén szombaton is folytatódott a kutatás. Ötödik napja keresik a repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát, amelytől újabb részleteket remélnek a katasztrófa lezajlásáról, valamint folytatják az áldozatok maradványainak összegyűjtését az 1500 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő szakadékos, meredek hegyvidéken, ahova a mintegy hatvan fős alakulatot a Seyne-les-Alpes nevű településen kialakított központból két helikopter szállítja.

A mentés vezetője szerint a repülőgép becsapódása olyan erős volt, hogy eddig egyetlen ép holttestet sem találtak. Patrick Touron egyértelművé tette, hogy emiatt a 150 áldozat azonosítása nagyon bonyolultnak ígérkezik.
A 40-60 fokos meredek sziklafalakon állandó a kőomlás veszélye, ezért a helyszínelőket a magashegyvidéki csendőrség tagjai kötelekkel biztosítják.

"A biztonság kulcskérdés, a kiemelések ezért sajnos egy kicsit sokáig tartank" - mondta a mentésvezető.
A holttestek maradványait helikopterekre erősítve szállítják a Seynes-les-Alpes-ban kialakított laboratóriumba, ahol a rendőrség a mínusz 20 fokos hűtőkamrában őrzött maradványokból megpróbál a lehető legtöbb információt megtudni.

Intenzíven keresik a másodpilóta holttestének maradványait, hogy azokból megállapítsák: Lubitz állt-e gyógyszer, kábítószer vagy alkohol hatása alatt a baleset pillanatában. A laboratóriumban ötven törvényszéki orvos és fogorvos, valamint bűnügyi szakértő dolgozik annak érdekében, hogy az áldozatok holttesteit minél előbb át tudják adni a hatóságok a hozzátartozóknak.

Miután a holttestek jelentősen roncsolódtak, minden apró részlet (ujjlenyomat, ékszerek) segítségül szolgálhat az azonosításhoz. "Katasztrófák alkalmával az azonosítás 90 százalékban mindig a fogak alapján történik, de ebben a konkrét esetben, elsősorban a DNS-minták alapján" - jelezte a mentésvezető.

Elmondta, hogy eddig a 150 áldozat holttestének 400-500 darabját emelték ki és kezdték elemezni a DNS-minták alapján, amelyeket a hozzátartozóktól vett mintákkal fognak összehasonlítani egy Párizs közeli laboratóriumban. Tőlük elsősorban nyálmintákat vettek, amikor csütörtökön ellátogattak a katasztrófa helyszínére.

Az onnan negyven kilométerre található Digne-les-Bains nevű kisváros katedrálisában szombaton többnyelvű gyászmisét tartottak az áldozatok emlékére, amelyen a helyieken kívül a hozzátartozók egy része is részt vett.
A Germanwings német légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő A320-as gépe, fedélzetén 150 emberrel, kedd délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban.

A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyészség szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com