Három évig volt titokban a katyni mészárlás

A berlini rádió 1943. április tizenharmadikán tudósított, hogy a német megszállás alatt lévő katyni erdőben, ami Szmolenszk környékén van, tömegsírokat találtak.

A tömegsírokba az 1939 szeptemberében szovjet fogságba esett lengyel katonák holttestei vannak. A több ezer lengyel katona, és katonatisztet az NKVD végezte ki. Kezdetben a nyugat a szörnyű hírt szkeptikusan kezelte, mert ezt is csak a náci újabb propaganda próbálkozására fogták. Az igazság azonban hamar kiderült. 1939. szeptemberében a Vörös Hadsereg 250 lengyel hadifoglyot ejtett, akiket Sztálin parancsára Kozelszkben, Sztarobelszkben, valamint Osztaskovban különféle táborokban helyeztek el. Berija tanácsára Sztálin elrendelte a katonák kivégzését 1940. március 5-én.

A döntés huszonháromezer ártatlan ember megölését jelentette. A Kreml nem ismerte el a tömeggyilkosságot, csak hatvan év elteltével. A lengyel parlament úgy döntött, 2007– ben, hogy április tizenharmadika a  Katyni Bűntény Áldozatainak Emléknapja legyen.

A tömegmészárlást a szovjet hadsereg azok ellen a lengyel katonák, és tisztek ellen követte el, akik saját hazájukat védték a keleti oldalról. A tragédia idején Lengyelországot nyugatról a Wehrmacht, keletről pedig a Vörös Hadsereg nyomult, ahol legalább 250 ezer lengyel hadifoglyot ejtettek. Közülük, aki megtagadta a munkát, vagy alkalmatlannak tartottak, átadták őket az NKVD – nek. Innen helyezték őket el különféle táborokba.

1940. március ötödikén a Szovjetunió belügyese  Lavrentyij Berija elrendelte az általa „nacionalistának, és ellenforradalmárnak” vélt és a 14.700 hadifogoly, és 11.000 rab agyonlövését. Egyesek szerint Berija személyes bosszú miatt adta ki a parancsot a tömegmészárláshoz. Ő ezt azzal indokolta, hogy a Németország előtti háború előtt a hátországot meg kell tisztítani. Egy tárgyalás után úgy döntöttek, hogy az NKVD a területhez tartozó emberei (tisztek, katonák) hajtsák végre a kivégzéseket.

Az NKVD–nek átadott áldozatokat marhavagonokban szállították a katyni erdő közelébe. A környéken ahol már nem volt vasút, a hadifoglyokat buszokra ültették, és így szállították őket az erdőbe a kivégzés helyszínére. Itt végre hajtották a vérengzést. Módszerük a hátulról, és közelről való tarkólövés volt.  A katyni áldozatok között volt egy parancsnok, két tábornok, 24 ezredes, 79 alezredes, 258 őrnagy, 654 százados, 7 tábori lelkész, 300 orvos, 20 egyetemi tanár, több száz ügyvéd, mérnök és tanár, több mint száz író és újságíró, valamint 200 pilóta. A többi áldozattal a szmolenszki NKVD székházában végeztek, de Harkovban, Kalinyinban, Minszkben, és Kijevben is több ezer áldozattal végeztek.

A kivégzett hadifoglyok sorsát hosszú csend követte. Még a híres Barbarossa hadművelet sem tudta a nagy csendet megtörni.

Aztán egész véletlenül egy akkori pályakarbantartó vonat kényszermunkásai találtak rá az első hullákra 1942–ben. A németek a holttestek megtalálásának ekkor még nem adtak nagy hangsúlyt, mert nem gondolták volna, hogy a tömegsír tetemeinek száma ennyire nagy. 1943 februárjában kezdték el az exhumálásokat. Kezdetben 400 halottat emeltek ki a tömegsírból. Ekkor már a berlini rádió bejelentette az eseményeket, majd a több ezer lengyel tiszt földi maradványait tárták fel a 28 méter hosszú, és 16 méter széles tömegsírban.

A tömegmészárlással kapcsolatban a Szovjetuniót vádolták meg. Kezdetben a nyugat úgy vélte, hogy ez is csak német propaganda, de aztán a Nemzetközi Vöröskeresztet is felkérték az exhumálásokra. Valamint egy 12 fős patológusból álló csapatot is bevontak, ahol magyar szakemberek is voltak. 1943. június 3-áig összesen 41.000 ember lengyel holttestét emelték ki, akik közül 2800 ember személyét sikerült azonosítani.

(Titkolt hírek)